Karácsony havának jeles napjai – december


DECEMBER 4. BORBÁLA NAPJA

Kis-Ázsiában élt, keresztény hitéért mártírhalált halt. A bányászok, tüzérek, várak védőszentje.

Borbála napkor nem szabad fonni, varrni, söpörni. A női vendég nem hozott szerencsét a házra. A boszorkányok a hagyomány szerint ezen a napon szerezték meg a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, így tilos volt a ruhát kint hagyni.

 

DECEMBER 6. SZENT MIKLÓS NAPJA

Szent Miklós püspök emléknapja, aki a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója.

Segítette a nincsteleneket, a szegényeket, egy legenda szerint a nyitott ablakon át aranyakat dobott be három hajadonnak, akik ennek köszönhetően tisztességesen férjhez mentek.

Innen ered a mai napig a szokás, hogy a gyerekek kiteszik a megtisztított cipőjüket az ablakba, s várják a Mikulás bácsit, aki piros ruhába öltözve, fején süveggel, hátán puttonnyal járja az országot-világot, s megajándékozza a gyerekeket.

Időjárással kapcsolatos hiedelmek szerint ilyenkor már havazik, mire azt mondják: Miklós megrázta a szakállát, melyből a karácsonyi időjárásra következtettek.

 

DECEMBER 13. LUCA NAPJA

Szent Luca mártírhalált halt a hitéért. A néphit szerint a szembetegségben szenvedők, a varrónők, és a bűnbánó utcanők védőszentje.

Az év legrövidebb napja: „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja.” Egyben a téli napforduló kezdőnapja.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására valamint a lucaszék készítésére.

 

DECEMBER 21. TAMÁS NAPJA

Hitetlen Tamás néven emlegetett apostol napja.

Ő volt az a tanítvány, aki az evangélium szerint kételkedett Jézus feltámadásában, ezért Hitetlen Tamásként vonult be a vallásos történelembe, viselkedése pedig „tamáskodásként” a köznyelvbe.

E naphoz néhol férjjósló praktikák kapcsolódnak, többnyire azonban arról nevezetes, hogy ilyenkor ölik a disznót. Az ekkor vágott disznónak tamásháj a neve. Kelések, nehezen gyógyuló sebek gyógyítására találták alkalmasnak.

Időjárásjósló nap is ez: ha 21-e reggelére frissen esett hó borította a tájat, a hiedelem szerint békés, boldog karácsony ígérkezett.

Torma Kinga