Otthon, édes otthon – Megújult az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület irodája


Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-tól, azaz megalakulásának évétől használja központi irodaként a Sümeg, Váralja u. 6. szám alatti ingatlant.

Az épület korábban Lilike Emlékházként működött. Dr. Szondy István adományozta a városnak, felesége kerámia és porcelán ajándéktárgyainak gyűjteményével együtt. Az épület működtetéséért a Lilike Alapítvány volt felelős. Maga a gyűjtemény már évekkel az Egyesület megalakulása előtt átkerült a Kisfaludy Emlékházba, ahol ma már külön kiállító terem ad otthont a Szondy család és Lilike örökségének.

Ezután az épület az üresen állt, egyre romló állapotban.

Az Éltető Sümeg Város Önkormányzatával és a Lilike Alapítvánnyal együttműködésben 2008 augusztusától ingyenesen vehette birtokba az ingatlant egészen 2017-ig. Ennek oka, hogy a korábbi években közel 4 millió Ft beruházást hajtott végre az Egyesület az épületben, amely elsődlegesen a belső irodai terek kialakítását, karbantartását célozta.

2017-ben fordulópont következett be a LEADER szervezet életében. Az iroda az Éltető saját tulajdonába került Sümeg Város Önkormányzatától történő megvásárlásával, mely szélesebb körű használhatóságra adott lehetőséget.

Ugyanezen év szeptemberében az egyesület támogatási kérelmet nyújtott be a Vidékfejlesztési Program „A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása” című pályázati felhívásra mely 2019 májusában pozitív elbírálásban részesült. „A Vállalkozz okosan” című projekt keretében az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 8 471 880 Ft vissza nem térítendő támogatást kapott, mely támogatás nagy része az iroda felújítására irányult. A projekt megvalósítására az egyesület tagsága további 5 000 000 Ft saját önerőt biztosított.

A felújítási munkálatok 2020 januárjában kezdődtek el a Ferrir Bt. által, mely során az épület belső részének felújítása, nyílászárók cseréje, korszerű vizesblokk és konyharész kialakítása, az udvar térburkolása történt meg. Az épületben a korábban meglévő két iroda egybenyitásával egy nagyobb előadó tér került kialakításra, mely lehetőséget nyújt kisebb csoportok részére egyeztető megbeszélések, tárgyalások, műhelymunkák, tájékoztatók és tréningek szervezésre.

Az átalakítás fő célja az volt, hogy az épület ne csak irodaként funkcionáljon, hanem attól függetlenül egy olyan közösségi térként is, amely képzés, rendezvény vagy workshop alkalmával egy-egy sümegi, vagy környékbeli civil szervezet számára is otthont adhat.  Ez nagyban hozzájárul a meglévő együttműködések erősítéséhez, újabbak kialakításához, valamint a vidékfejlesztésen alapuló szakmai kapcsolatok elmélyítéséhez is.

A felújítás idejére az Éltető Ukkra helyezte át ideiglenesen székhelyét, ám nem telt el nap anélkül, hogy ne kísérték volna figyelemmel, hogyan változnak át a falak, a padló, az ajtók és az ablakok.

Az Egyesület számára óriási öröm, hogy egy szebb, jobb, világosabb és korszerűbb épületben folyhat ezentúl a mindennapi munkavégzés. Azonban ez már nem csak egy épület, vagy ingatlan, ez már az igazi otthon, édes otthon. 

Harta Annamária