Térségi szomszédolás Gyepükajánban


 

Június 15-én Gyepükaján adott otthont a Térségi szomszédolásnak, a Kistérségi napnak. Ismét egy igazi közösségépítő rendezvénynek lehetettek részesei a járás lakói és az idelátogatók. 

A „Helyi identitás és kohézió fejlesztés a Sümegi járásban” című projektben a”Térségi szomszédolás” programelemek nagyon fontosak. Egyfajta virtuális mérföldkövek, melyek évről évre mérik a program hatását. Megmutatják, milyen értékeket gyűjtöttek össze, milyen gasztronómiai különlegesség jellemző a településre, milyen programokat szerveztek, mire büszke a közösség. Ezekre a megjelenésekre közösen készülnek a települések, kiállítással, gasztronómiával, fellépőkkel. Nagyon erős közösségkovácsoló erővel bíró, térségi jelentőségű rendezvény.

Az idei rendezvényen Szőke András, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr és színész fontos szerepet kapott. Zsűri elnökként, a három fős csapattal feladata volt eldönteni, melyik étel a legzamatosabb, melyik sütemény a legfinomabb és melyik sátor a legszebb. Igazán nehéz helyzetben voltak, hiszen mindenki nagyon készült. A kiállítások hitelesen mutatták be az adott település értékeit, fotókkal, régi és új tárgyakkal, emléklapokkal. Dekorációként főleg virágokat és többen szalmabálát is felhasználtak.  A bográcsban főtt gasztronómiai csodák között kóstolhattak gombalevest, szarvas pörköltet, Jókai bablevest, töltött káposztát, különleges pogácsákat, kelt tésztákat, édes és sós süteményeket.

A programon a települések művészeti csoportjai is bemutatkoztak, néptáncosok, modern táncok, egyéni előadók színesítették a délutánt. A kicsik pedig örvendezhettek az arcfestésnek, lufi-bohócnak és a különböző ügyességi és a kánikulában nagyon jól eső vizes játékoknak.

Szőke András délután a sümegi sátorban műhelymunka keretében egy előadást tartott a Balaton-felvidék és Sümeg szellemi értékeiről a 18. és 19. században címmel. Az érdekes előadáson szó esett a kolostori gyógyászatról, a gyógynövények felhasználásáról is.

Mivel a Kistérségi nap és Gyepükaján falunapja egy napra esett, így a házigazda település neves hazai fellépőket is hívott, hiszen ez volt a helyiek kérése. A rendezvény költségének a fellépőkre eső részét a házigazda település finanszírozta.

Egy kis településnek hatalmas feladat egy térségi hatókörű rendezvény megszervezése. Gyepükaján vezetősége, Trejer Gabriella polgármester asszonnyal az élen és a szervezésben részt vevő közösség nagyon szép munkát végzett.

A beszélgetések, közös étkezések, egymás kiállításainak megtekintése, Szőke András konferálása, a személyre szóló ajándékok és Vidék Minősége –Éltető Balaton-felvidékért Védjegyes termékcsomagok díjak mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy tartalmas, értékes napot tölthettünk együtt.

Oszkai Réka