Hihetetlen, hogy minden évben más és más tud lenni a vándortábor! Új hely, új arcok, de egy valami mindig ugyanaz: a hangulat.
Az érzés, ami akkor fog el, mikor körbenézek táboros társaim és vezetőink arcán, ahogy megmászunk egy hegyet, vagy ahogy vissza- érünk a szállásra egy fárasztó túra után. Azt hiszem, ilyenkor mindenki egyre gondol. Mindannyian tudjuk, hogy egymás nélkül nem vágtunk volna neki a túrának, talán egy kis csapatszellem is az, ami ilyenkor előre- visz bennünket. Az idei tábor is ilyen volt: egy csapat kovácsolódott belőlünk, és észre sem vettük, hogy vége a hétnek. A helyek, amerre elkísért minket Zoli bácsi, Erika néni, Péter bácsi, Anna és Ádám, csodálatosak voltak. A Mátra legszebb helyeit bejárva leltük meg a természetnek azt az oldalát, melyről kevés ember gondolná, hogy mennyi szépséget hordoz magában. Felejthetetlen élmény, amikor álltam egy szikla szélén, és körbenézve láttam, ahogy más és más hegyek ölelik körbe a táj ezen részét. Csak mentünk előre a túraösvényeken, és minden egyes lépésnél valami újat, különlegeset fedeztem fel körülöttem.
Személyes kedvencem az újoncavatás, mikor az egész tábor körbeüli a tábortüzet. Csak nézem, nézem a belőle kipattanó parazsakat, és közben rájövök, hogy akár csak jelképesen is, de minden táborozó ezeket a lángokat látja, mikor leteszi újoncesküjét, és elvégzi az „öreg” táborozók által kitalált mókás feladatot, aztán megkönnyebbülést érez, hisz tudja: már „hivatalosan” is vándoros lett.
Akkor én is így voltam, és ma már büszkén viselem. Örülök, hogy vándoros lehettem, vagyok, és még leszek is.
Egly Sára
