Jászkiséri kirándulás


Nagy örömömre, az idei jászkiséri kiránduláson részt vehettem. Türelmetlenül vártam az indulás napját, hiszen sejtettem, hogy nagy élményben lesz részem. 

Első utunk Hollókő felé vezetett. A környék már önmagában rabul ejtett lenyűgöző szépségével. A nógrádi település híres várában lehetőségünk nyílt mélyebben felfedezni a tartalmas múltat rejtő építményt. Magas tornya távoli kilátást biztosított az alatta elterülő gyönyörű vidékre. Többen kipróbáltuk a virtuális játékot, amely még közelebb hozta egy letűnt kor hangulatát. 

Kényelmes sétával indultunk lefelé, az Ófaluba, mely méltán a világörökség része.  A vakítóan fehér parasztházak közt betévedtünk egy régi kis nyomtatóműhelybe, ahol egy röpke szakmai előadást követően mi magunk is kipróbálhattuk a lenyomatkészítést. A varázslatos hangulatú falucskától a szatócsbolt kézműves fagyijával búcsúztunk. 

Késő délutánra járt már az idő, mire elfoglalhattuk szállásunkat Jászkiséren. A családok szívélyes fogadtatásban részesítettek bennünket, amely kifejezetten jólesett a mozgalmas nap után. Rövid ismerkedést és pihenést követően az este leple alatt kisurrantunk még a játszótérre, ahol megosztottuk aznapi élményeinket a jászkiséri gyerekekkel.

Másnap, szombaton az iskola színes programokkal várt bennünket, köztük táncházzal, valamint lehetőségünk nyílt különböző kézműves technikákat is elsajátítani. Részt vettünk a közös táncon: „Just dance-en”, kipróbálhattuk az akadálypályát, vagy csak pusztán ücsöröghettünk a padon a kellemes őszi napsütésben.

A Rákóczi-év alkalmából bélyegkiállítást tekinthettünk meg az iskolában. Érdekességeket hallhattunk a világhírű magyar bélyegkészítésről is. Ebéd után a jászkiséri parkban gyülekeztünk, és közös játékkal (rókavadászat, számháború) töltöttük a délutánt.

Másnap reggel a Helytörténeti múzeumhoz siettünk. Sok szép régi tárgyat, emléket vehettünk szemügyre, valamint kis ízelítőt kaphattunk Csete Balázsról, az ottani iskola névadójáról. 

 Úgy érzem, sok tapasztalatot, információt szereztem a programokon. Hálával tartozunk a minket elszállásoló családoknak és a szervező tanároknak egyaránt. Felejthetetlen élményt biztosítottak mindannyiunknak. Reménykedünk, hogy lesz még folytatása a testvériskolai kapcsolatnak a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola diákjaival

                                                                                                                          Nagy Zsóka 8.t