Tisztelt Ünneplők, Hölgyeim és Uraim!
Nem lehet mindig a könnyebb ellenállás irányába haladni! Olyan törvénye ez a politikának – ami úgy látszik – nem változott az évszázadok során. Ha igazán nagy a tét – egy ország, egy nemzet jövője és fennmaradása – akkor egy igazi államférfinak vállalni kell a konfliktusokat. Le kell győznie az ellenállást, és ha kell, kemény eszközökkel, arra az útra vezetni a nemzetet, amely a jövőbe visz.
Szent István király mélyen vallásos ember, de határozott és kemény államférfi volt, képes arra, hogy végigvigye a nagy társadalmi átalakításokat. Letelepített egy vándorláshoz szokott, szabad nomád népet. Hatalmas változás volt ez.
Azt jelentette, hogy szétköltöztette a törzseket. Átvágta a magyarságot összekötő legrégibb és legerősebb köteléket, a közös származást. A pogány hiedelmek helyett bevezette a keresztény hitet, ezzel a másik nagy addigi összetartó erőt az ősi vallást hajította a szemétre.
Az államigazgatásban kialakította a királyi vármegyerendszert, ezzel a parancsokat nehezen tűrő magyarokat egy egységes központi akarat alá rendelte.
Kemény, már-már kegyetlen módszerei nem az uralkodó személyiségéből fakadtak, hanem a rend megszilárdításának és a magyarság fennmaradásának sürgető követelményéből. Ezt már a középkorban is így látták. István király latin nyelvű verses históriáját Weöres Sándor fordításában idézem. Így értékelt a tudós szerző:
„Ha szelidebb apostolra
is hallgatna nemzetünk:
talán Isten küldött volna
kezesebbet is nekünk.
Merész lázongók hadával
gyengébb pásztor mit tegyen?
Ezért kemény férfi által
szállt reánk a kegyelem.
Oroszlán legyőzésére
nagy Sámsont küldé a menny;
magyarok térítésére
támadt hős fejedelem.
Oroszlán torkából akkor
édesen csorgott a méz;
Istenhez a magyar ajkon
ének éneket tetéz.”
Az igazi vezető onnan ismerszik meg, hogy látja az utat. Ez teszi méltóvá a közösség vezetésére, és ez teszi lehetővé azt is, hogy a történelem és az utókor a nemzet legnagyobbjai között tartsa számon.
Most Szent István napján a legbátrabb magyar államférfi emléke és műve előtt tisztelgünk. Szent István a magyarok számára örök hivatkozási alap és minden cselekedet viszonyítási pontja. Minden az ő munkájával kezdődött, hiszen a mi nyelvünkben az ő nevének szinonimája a szentkirály, falvak százainak ő a névadója.
Ő volt az országteremtő, az államszervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó.
Ő volt a valaha élt legnagyobb magyar államférfi.
Dümmerth Dezső történész írja Az Árpádok nyomában című munkájában:
„A kor gondolkodása is különbséget tett hatalom és méltóság között. A hatalom gyakorlását bárki megszerezhette, aki ügyes eszközöket használt fel. Méltóságot ellenben csak olyan uralkodó szerezhetett, aki érdemes volt a hatalomra. Az erőszak árán uralomra jutott zsarnokot, a jogrend lábbal tipróját nem tekintették a méltóság birtokosának, csak azt, aki uralma gyakorlása közben nem tette magát méltatlanná az uralkodói méltóságra.”
Kedves Barátaim!
Ünnepi megemlékezésünk kapcsán jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a kötelező tisztelgésen kívül milyen közvetlen, nekünk, mai embereknek szóló üzenete van annak, ami ezer évvel ezelőtt történt? Az első számú üzenet az önállóságról és a függetlenségről szól. Mint tudják Szent István királyunk nem a korszak szuperhatalmától, a német-római császártól fogadta el a koronáját. Az politikai hűségesküt és a függetlenség csorbulását jelentette volna.
Nem. Ő II. Szilveszter pápától kapta a Szent Koronát és vele együtt az apostoli felhatalmazást. Ez lehetővé tette, hogy szabadon építhesse fel a magyar egyház szervezetét, szabadon rendelkezhetett a pénzteremtés, a pénzkibocsátás jogával, szabadon élhetett az adókivetés jogával is, tetszése szerint rendelkezhetett az ország erőforrásaival.
Vagyis szuverén államot teremthetett. Ennek még István életében óriási jelentősége lett. Amíg sógora, II. Henrik császár uralkodott a német birodalomban, a magyarok új országa békében élhetett. De II. Konrád, az új dinasztia császára más szemmel tekintett a magyar királyságra. Császári, jogánál fogva főhatóságot követelt magának István országa fölött.
A nagy birodalom hadserege 1030-ban Magyarországra zúdult.
Szent István sikeresen mozgósította az ország erőforrásait és okos taktikával meghátrálásra késztette Góliátot. A következő évben aztán békét kötöttek, melyben a császár elismerte a magyar királyság függetlenségét. Ekkora külpolitikai sikert talán azóta sem tudtunk felmutatni.
A történet másik üzenete a hitről szól.
Magunknak is fel kell tennünk a kérdést, mi, mai magyarok, milyen államot szeretnénk magunknak és gyermekeinknek?
Elődeink keresztény államot alapítottak, amellyel egy évezredre biztosították a magyarság létezését Európában. Ez nagyon nagy eredmény, hiszen hatalmas hódító népek tűntek el vagy olvadtak be az egymást követő népvándorlások forgószelében. Elődeink tisztában voltak azzal, hogy a kereszténységnek óriási teremtő ereje van.Tudták azt is, hogy a keresztény Európa talajában csak keresztény állam tud meggyökerezni. Ezer év után sem nekünk, sem Európának nincs semmi oka arra, hogy felszámolja ezeket keresztény gyökereket.
István nemcsak sikeres hadvezérként és államszervezőként hanem törvényhozóként is maradandót alkotott.
A király – úgy tűnik – erősen eltökélte, hogy minden áron rászorítja fegyelmezetlenségre hajlamos népét az új szabályok betartására. Végül sikerült olyan törvényeket hoznia és betartatnia, amelyek államunk ezeréves fennállását megalapozták. Szent királyunk két ránk maradt törvénykönyve igen érdekes olvasmány. Néhány rendelkezése bepillantást nyújt az ezer év előtti, történelmének legnagyobb változását átélő ország mindennapjaiba.
Íme egy-két példa:
„Aki vasárnap dologban találtatik, hajtassék el. Ha lóval dolgozik, lova vétessék el; ha pedig egyéb szerszámokkal, ezeken bőrét váltsa meg.”
„Vasárnap minden ember, kicsiny és nagy, férfiak és asszonyok – kivévén, a kik otthon a tüzet őrzik – templomba menjenek. Aki oly megátalkodott, hogy elmarad, veressék és nyírassék meg.”
Elég drasztikus intézkedés, de a következő talán még keményebb:
„Akik a szentbeszéd hallására jővén, az egyházban mise alatt suttognak, másokat háborgatnak vagy hiábavaló meséket beszélnek s az isteni leckére nem figyelnek: ha nagyobb rendűek, megdorgáltatván csúfosan űzessenek ki, ha pedig közönségesek és alacsonyabb sorsúak, az egyház pitvarában mindenek szeme láttára, kötöztessenek és veressenek meg.”
A köztörvényes bűntettek közül István törvényei a legtöbbet a lopással és gyilkossággal foglalkoztak. A büntetés csonkításra, halálra vagy szabadságvesztésre szólt. István célja az volt, hogy a keresztény értékek ivódjanak, sőt égjenek bele a magyarok tudatába. Csak remélni tudjuk, hogy ez a törekvése ezer év után is sikeresnek bizonyul.
Tisztelt ünneplők!
Mint tudjuk, Szent István élete még tartogatott egy nagy emberi tragédiát. Lapozzuk fel a Képes Krónikát, egyik legbecsesebb Árpád-kori forrásunkat. Azt olvassuk benne:
„Miután az Úr dicsőségessé tette az ő irgalmát Szent István királyban, kardjának színe elől megfutamította a királyokat, mind a körül fekvő nemzetek fejedelemségeit és hatalmasságait alávetette uraságának: Szent István király úgy tervelte és szilárdan elhatározta, hogy az evilági dicsőség minden pompáját félreveti, az ideig tartó királyság koronáját leteszi, és egyedül Isten szolgálatának szenteli magát. Elhagyja a külső gondokat, csöndes békességben, szemlélődésben tölti életét; a királyi fönség koronáját pedig fiának, Imre hercegnek akarta adni, aki szentséges erkölcsökkel volt megáldva. Szent Imre herceg ifjúsága virágjában volt, amikor hirtelen halállal meghalt. Siratta őt Szent István király és egész Magyarország vigasztalhatatlan, nagy sírással. A király atyafiságában nem látott senki olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát. Mert a magyar nemzet inkább hajlott a pogány szertartásokhoz, mint Krisztus hitéhez. „
Talán éppen ezért, a hagyomány szerint István a halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta országát és vele a Magyar Szent Koronát. És Mária a halandó nagyokkal ellentétben azóta is itt van velünk, itt Sümegen is, és üzen a magyaroknak a legsötétebb órákban is. Azt üzeni: ne féljetek, mert nem vagytok egyedül! Szimbolikusnak mondhatjuk, hogy hiteles írásos források szerint első királyunk 1038. augusztus 15-én, a Mennybe Felvett Szűz Mária napján halt meg.
István rendszere kemény volt, de következetes. Korszakára, még nemzedékek múlva is úgy emlékezetek, mint a béke, a nyugalom és az igazságosság aranykorára. 1038 után egy bő harminc éves anarchia következett pogánylázadásokkal, német betörésekkel és trónviszályokkal. Az ezeréves történetnek talán az a legnagyobb tanulsága, hogy csak olyan vezetőre szabad bízni az országot, aki meg tudja védeni a legnehezebb időkben is. És úgy gondolom, ez a tanulsága ma is élő!
Kedves Barátaim!
Végül szóljunk néhány szót saját magunkról is. Fel kell tennünk a kérdést, mi itt Sümegen, hogyan járjunk el helyesen a szent király szellemében. Hogyan olvassuk a történelmet, milyen tanulságokat vonjunk le belőle a saját magunk és közösségünk számára? Az ország egyik legszebb helyén adatik élni a napjainkat. Mária országának ez a város – mindig is egy megmaradt szelete volt. Akármerre is vitték nagyurai az ország sorsát. Sümegből sugárzik a történelem, minden utcájából és minden kövéből. A mi felelősségünk, hogy megőrizzük értékeit. De ennél több is a dolgunk. A jelenben élünk és a dolgok változnak, nekünk is változnunk kell velük. Élővé kell tennünk az örökséget! Ezért új dolgokat, új ötleteket, új intézményeket hozunk Sümeg életébe. Néhány éve sok-sok vita és ellentmondás közepette indítottuk a sümegi főiskola ügyét. És ma arról számolhatok be Önöknek, hogy célba értünk:
Hiszek abban hogy ez a város az új fejlesztések révén ismét a Dunántúl igazi gyöngyszeme lehet!
Ahogy jelmondatunk is kifejezi: a Pannon táj szíve. A szívnek pedig dobogni kell és friss vérrel ellátni a szervezetet. A magyar államalapítás ünnepe egyaránt alkalmas a múltra való emlékezésre és a jövőbetekintésre.
Úgy hiszem mi itt Sümegen valódi bizakodással tekinthetünk a jövőbe!
Végh László polgármester
A köszöntő elhangzott 2017. augusztus 20-án, a városi megemlékezésen.
