Kedves Naplóm!
( Sosem írtam naplót, kicsit fura ez a megszólítás (: )
Március 16-a óta benne vagyunk egy olyan dologban, amit még az emberiség nem élt át (tudtommal). Hivatalosan is kijárási tilalmat rendeltek el az országban a koronavírus miatt, ami Kínától, Olaszországon át akkor már hazánkban is tombolt. Bevallom őszintén, amikor miniszterelnök úr bejelentette, hogy az iskolák online oktatással folytatódnak, örültem. Visszagondolva, elég butus voltam. Egyrészt, mert ez nem csak rólunk szól. Sokan elvesztették a munkájukat, és vannak, akik messze élnek a hozzátartozóiktól, és ebben az időszakban még ritkábban engedett a látogatás. Másrészt nekünk, diákoknak is megterhelő ez a helyzet. Az elektronikus napló minden percben jelez az újabb feladatokkal. Mindezt sokkal könnyebb lenne a suliban a tanárokkal és az osztálytársakkal együtt megoldani. Amilyen pozitívan álltam hozzá akkor, annál negatívabban élem meg ezeket a heteket. Nyolcadik osztály év vége. Rengeteg mindent terveztünk. Soha nem valósíthatjuk már meg ezeket. Hiányoznak a barátaim, hiányoznak a ,,szürke hétköznapok”…
- április 29.
Kedves Naplóm!
( Na jó, ez még mindig fura:D )
A karantén 7 hetében történt legérdekesebb dolgok olyanok, mint, hogy tegnap este egy óriás szúnyogtól rettegtem, ami a nyitott ablaknál beszabadult a szobámba, de amikor meg akartam vele küzdeni, szem elől veszítettem. Vagy például, hogy a digitális oktatás során a héten megírtuk az első dolgozatunkat. Online. Szuper! De ott volt még a tablófotózás is – ami normál esetben is izgalmas lenne, de… Na mindegy, szóval mindezeket telefonon beszélem meg a barátaimmal ahelyett, hogy valaki segített volna lecsapni azt a szúnyogot, vagy szünetben egymás mellett izgultunk volna a dolgozat előtt, vagy a tablófotózásra együtt mentünk volna el. Nem hibáztatok senkit, ez egy ilyen helyzet, előbb-utóbb túl leszünk rajta (remélem, előbb).
- április 30.
Kiss Gréta 8.t
___________________________________________________________________________________________________
Lehet, hogy még csak 1 hónapja vagyunk karanténban, de úgy hat, mintha több éve ülnénk a szobánkban, hogy végre “kiszabadulhassunk”, mint valami apró rabok… A koronavírus tömlöcében, a foglyaiként! S az influenza lenne az őr, mely strázsát áll, hogy hadseregbe tömörülve hullajtsa földre az emberiséget és tudományát!
De mi csak tétlenül – mintha segítségért ülnénk a monitorok elé, hogy a tanárok, mint a vírus eggyel nagyobb rabjai, küldjék a feladatokat, és álljunk a lábunkra, mert ha az magas láz, köhögés és légszomj nem mozdul meg szervezetünk kapujából, komolyabb kezelésre lesz szükségünk, melyet már a számtan feladatok, az irodalom és a testnevelés erői, és a szülői segítség sem oldhat meg… Már másfél hónap… Csak telnek a napok, a hetek, és mi már teljesen ellustultunk, hogy beálljunk, és küzdjünk a Koronavírus hadseregében, mi, szabadulásra váró, reménnyel küszködő, tehetetlen karanTINI-k. Az idő meg sem áll, hogy pihenjen 1 perce, csak telik, és telik… Mire feleszmélünk, már ólomlábakon fog vánszorogni, az akaratunk s összetartásunk tiszteletére! Majd mi, a jóban-rosszban összetartó karanTINI-k, gatyába rázzuk azt a vírust! COVID -19 vigyázz, kezdődik a számtan! Magas láz arrébb, verset kell felmondanom! Köhögés, hátra arc, jön egy kis fekvőtámasz!
Látjátok, felnőttek?! Lehet, nem jelent nektek ez semmit, de legyőztük a vírust! Most már szabad a királyság, nem is vagyunk rabok! Lehet, ez képzelet, ne féljetek, jól tudom! De ez az, amit mi, karanTINI-k is tudunk!
Írta: Egy reménnyel teli karanTINI Hajnal Abigél 5.t
____________________________________________________________________________________________________
NAPLÓ DANINAK
Kedves Danika!
Ezt a naplót neked írom, hogy emlékezz sok közös, együtt töltött időnkre, élményeinkre. Képzeld el, hogy nekünk most nem kell iskolába járni, helyette távoktatás van, de nehogy azt hidd, hogy ez jó, hogy könnyebb. Tudod, mivel a járvány Magyarországra is eljutott, karantén van, mindenkinek otthon kell maradnia. Különös tekintettel az idősekre, gyenge immunrendszerrel rendelkezőkre, betegekre, ráadásul még a csecsemőkre, babákra is nagyon veszélyes. Amikor ezt írom, még te is kisbaba vagy. Nagyon féltünk. Reméljük, hogy nem esik semmi baj!
Imádlak: Viki
___________________________________________________________________________________________________
2020.IV.27. (hétfő)
Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Délelőtt tanulás, ebéd, de délutánra különleges programom volt. Meglátogattuk a nagyszüleimet a karantén ideje alatt először. Persze, nem úgy, mint máskor. A látogatás előtt bementünk a boltba megvenni nekik az árucikkeket, amiket kértek. A boltban sok ismerőst láttam, és mindenkin maszk volt, rajtunk is. Az autóban lefertőtlenítettük a kezünket, és elindultunk a mamához. A kerítésre felakasztottam a csomagot, majd a csengetés után a nagyszüleim kijöttek a teraszra. Beszélgettünk pár percig, majd hazaérve folytattam a tanulást. Jó volt látni a nagyszüleimet, még ha csak pár percre is.
2020.V.1. (péntek)
Júniusban születendő kisöcsém szobáját készítettük elő. Érdekes volt a kis ruhákat válogatni, a kiságyba berakni az ágyneműjét. A polcokra a mesekönyvek mellé kerültek cuki plüssök is. A szoba nagyjából készen van, de még hiányoznak apróságok pl.: falmatrica, kispolc és babaápolási szerek. Remélem, majd neki is tetszeni fog a szoba. Néhány percig még csodáltuk, majd úgy döntöttünk a húgommal, hogy kimegyünk a kertbe. Egymás segítségével gyakoroltuk a sportjainkat. A kézilabdánál én voltam a kapus, hogy gyakorolja a dobást, a röplabdánál pedig ő dobálta nekem a labdát. Ez a szép nap is hamar eltelt.
Meszlényi Lilla 8.t
____________________________________________________________________________________________________
- április 22. (karanténi napjaim 36. napja)
Úgy érzem, hogy ebben a helyzetben egyetlen kívülálló barátaim a kutyáink. Bár az egyik megszökött, szóval lehet: már ő is megunt.
- április 24. (karanténi napjaim 37. napja)
Mivel a napjaim ugyanolyanok, nem lett volna értelme naplóbejegyzést írni. Viszont ma volt testmozgás, nehogy eltunyuljak. Bicikliztem. Pedig amúgy nem szeretek.
- április 28. (karanténi napjaim 42. napja)
Ki hitte volna, hogy törit tanulni itthon sokkal nehezebb? Bár dolgozatot írni… annál könnyebb.
- május 5. (karanténi napjaim 49. napja)
Na, sajnos elvesztettem egy időre a füzetet,… de meglett! Mindenhol kerestem, és pont egy elég egyértelmű helyen volt… Hagyjuk. Ezek a bejegyzések unalmasak és túlságosan rövidek. Még a füzet is meg fog unni. Vettem a lapot, tegyem izgalmasabbá a napjaimat.
- május 6. (karanténi napjaim 50. napja)
Ki hitte volna, hogy egy sorozat, könyv, film úgy le tud kötni egy 14 évest? És, hogy egy rövid lábú kutya ilyen gyorsan fut? Na, meg a bacon, hogy füstöl… Meg elolvastam egy könyvsorozat befejező kötetét, és kitépte a lelkem egy részét.
Tóth Regina Angelika 8.t
_________________________________________________________________________________________________
2020.IV.23. csütörtök
Nem is gondoltam volna, hogy a naplóírás jó is lehet. Sőt igazából élvezem is. Ma egy fontos napnak néztünk elébe, hiszen ma volt a fényképezkedés. Már reggel korán elkezdtem készülődni. Szerencsére minden rendben ment, és a képek is jól sikerültek.
Később úgy döntöttünk a testvéremmel, hogy használjuk ki a jó időt. Így hát az egyik unokatesóm, a testvérem és én elmentünk biciklizni. Tettünk egy kisebb kört a környékünkön. Ezután még nem akartuk a délután hátralévő részét a házban tölteni, ezért kimentünk az utcára tollasozni. Ez a hely megfelelő a tollashoz, ugyanis itt szinte nem is jár autó. Egy darabig tollaslabdáztunk, de meguntuk. Az udvaron még sokáig beszélgettünk, végül bementünk és megvacsoráztunk.
2020.V.4. hétfő
Szomorú voltam, mert ma lett volna az utolsó közös vártámadásunk. Belegondoltam, hogy milyen jó is volt, több héten keresztül gyakorolni: a csatacsillag dobást, az íjászkodást és még sok középkori sportot. A közös főzések, és amikor szurkolunk az osztályunkból kiválasztott személynek, amint ő fut fel a várba, hogy megnyerje a versenyt. Az elméleti állomások, ahol mindig sok pontot értünk el. Majd a végén a lovagi torna az eredményhirdetéssel. Ez az egyik kedvenc programom, és most ez sem lesz.
Darabos Kata 8.t
__________________________________________________________________________________________________
- ápr. 29. (szerda)
Tegnap megtudtam, hogy felvettek a sümegi gimnázium nyelvi osztályába, aminek nagyon örültem, főleg, hogy már tudok öt osztálytársamról, mert az elmúlt nyolc évemet is velük töltöttem.
Megírtam a második online dolgozatomat is: az elsőt németből, a mostanit töriből. Nagyon izgultam, mert a történelem mindig is mumus volt.
Ma délelőtt teljesen kiment a fejemből, hogy most lesz az első online németórám. Csak hatan vettünk részt, de egyik osztálytársamnak nem volt jó a mikrofonja, ketten meg a felénél eltűntek… Ennek ellenére is jó volt.
Zongoraórám után, a változatosság kedvéért, és azért, mert már nagyon hiányzott, Leilával mentem el biciklizni, ami nagyon jól sikerült.
- máj. 5. (kedd)
A hétvégém nagyon jól telt. Szombaton a mamáékkal és a kicsi unokatestvéreimmel videochateltem. Olvastam fel nekik mesét, amit csillogó szemmel hallgattak, és többször is kérték, hogy olvassak még egyet. Anyák napján egy kis ajándékkal megleptem anyukámat. Délután pedig meglátogattuk és megköszöntöttük a dédit és a mamát, akik pogácsával és sütivel vártak minket. Tegnap szokásomhoz híven elmentem biciklizni, és nem kellett sietnem haza, mert elmaradt a szolfézs. A mai napom sem telt érdekesebben, mint a többi. Délelőtt tanultam, délután pedig a borongós idő ellenére is elmentem Leilával biciklizni. A szomorkás idő sem állta útját a jó hangulatnak.
- máj. 8. (péntek)
De mi is az az online ballagás? Még nem tudom, de június 12-én kiderül, mert nekünk is részünk lesz benne. Kíváncsi vagyok, hogy s mint lesz, mert ilyenben nemhogy nekem, de még az iskolának sincsen tapasztalata. Nagyon elszomorít, hogy nem búcsúzhatok el személyesen az osztálytársaktól, osztályfőnökünktől Erika nénitől és a többi tanártól. De nekünk és az iskola számára is biztos emlékezetes marad a 2020-as ballagás.
Ma biciklizni is voltam Leilával, és az a különös ötletünk támadt, hogy elmegyünk fotózni. A képek jól sikerültek, mi is jól éreztük magunkat.
Czirók Viktória 8.t
________________________________________________________________________________________________
- május 13.
Ma van két hónapja ez az egész. Két hónappal ezelőtt láttam utoljára a sulit, tanárokat, barátaimat. Ha két hónappal ezelőtt elmondják nekem ezt, valószínűleg nem fogom elhinni. Két teljes hónap. Ha úgy vesszük, hónap- fordulónk van…
Ha lehetne választásom vagy kívánságom, azt kívánnám: törlődjön ki ez az egész! Törlődjön ki minden egyes ember fejéből, inkább ne lenne!
És miért?
Nem, nem a klisés kifogásokkal jövök, hogy „rég nem láttam fontos embereket” vagy „legyenek inkább fesztiválok” és hasonlók. Arra gondolok, hogy tehetetlenek vagyunk.
Igen.
Tehetetlen vagyok, nincs ok, hogy küzdjek, hogy túléljek. A semmi. SEMMI. A legrosszabb érzés a világon per pillanat. Mikor valamit csinálnál, legyen az bármi, de tényleg bármi. Legyen az egy apró, eddig jelentéktelen dolog, amit előtte nem becsültünk. Legyen az illegális dolog, mert már mindenbe belemennél.
Talán csak Isten büntet minket, mert nem becsültük az életünket. Mert sok ember öngyilkosságot követett el, vagy mert sok ember abba kergeti társait. Talán csak egy jel tőle, egy megrémisztés, hogy figyeljünk egymásra is.
Serbán Viktória 8.t
___________________________________________________________________________________________________
Karantén napló (iskolai verzió)
- bejegyzés
Hm………. Ja, hogy már olvasod ismét? Bocs, még rendezgetem a gondolataimat. Szóval.. hm… izé… hogy kezdjem ezt most el.
Először is nézzük meg napi átlagtevékenységeimet:
Rendszerint felkelek egy olyan 8-10 óra között. Általában, miután előtte az ágyban bámultam a plafont (vagy a telefonképernyőt). Ezt követően kiballagok a konyhába, konstatálom, hogy apa már elment, mosdó, és vissza az ágyba egy újabb fél órácskára.
Miután ez a reggeli rutin megvan, megkezdődhet a „tényleges nap”. Ezek a „tényleges napok” négy kategóriába sorolhatók:
- Az aktív nap:
Általában jó idő jellemzi, többször látogatom meg az udvaron álló trambulint, valamint valahogy egész nap jó kedvem van. A nap 50%-t gép és rajzolótábla előtt töltöm, 75.6%-ban eredményesen.
- A „tunyanap”:
Felhős, sokszor esős időjárás, házban maradásra készteti az embert és igen lehangolja. 70% laptopképernyő bambulással telik, inkább játékkal, mint valódi munkával.
- A produktív nap:
Váltakozó felhővonulatok, ingadozó hangulat. 56% az informatikai eszközök használata, legtöbbször a felgyülemlett leckék megírására alkalmas. Általában két hasonló nap egymás után.
- A „másnaposság” napja:
Időjárás bármilyen lehet. Az előtte lévő túl sok képernyőbámulás miatt szinte egész napos, hasogató fejfájás, ennek következtében a napnak csupán 30%-t töltöm gép előtt. Munkákkal alig haladok.
Most, hogy tudod, milyenek a hétköznapok, ideje rátérni a „különlegességekre”. Nagy változás a karantén, mert mindenkit bekényszerít, így az online lévő emberek száma megnőtt. Az elmúlt hetekben több hasonló korú, hasonló érdeklődésű lánnyal ismerkedtem meg, köztük egy amerikai, valamint egy romániai csajszival. Az utóbbi segített megkezdeni 3D animációs és modellező karrieremet. Mostanában sokat beszélünk, ő segít nekem a Source Film Maker megtanulásában és használatában, én pedig bátorítom és támogatom, ahol csak tudom.
Másik dolog, hogy igaz, a tényleges rajzházikkal nem nagyon haladok, de kb. 5 órát töltök naponta rajzolgatással. Ha ennyi gyakorlás után nem tudnék fejlődni, akkor tényleg minden remény veszve. Az anatómia még mindig a gyengém, de örömmel látom, hogy egy kézfej megrajzolása már nem okoz akkora kínlódást, mint karantén előtt.
Szóval mindent összefoglalva, nem olyan rossz dolog ez az elszigeteltség, pláne nem egy olyan introvertált személynek, mint nekem.
Nagy Kata 8.t
