Női vonalak az Emlékházban


 

Idén is színes, illatos, örömteli művészeti programokkal várjuk az adventi időszakban a sümegi és Sümeg térségi lakosokat, városi civil szervezetek és Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház szervezésében.
A meghitt családi ünnepet megelőzően éljük át a közösség erejét, a városunk, az itt élő közösség iránti szeretetünket.
December 1-én, vasárnap a Kisfaludy Emlékházban, a városi gyertyagyújtást követően, fél négykor, Női vonalak című kiállítás megnyitójára várjuk a látogatókat. A csoportos tárlaton öt női alkotó, Németh Eszter, Kiss Gizella, Szász Ildikó, Oszkai Virág és Oszkai Réka alkotásit – festményeket, gyöngyékszereket, kerámia szobrokat – mutatjuk be. A kiállítást Fenyves Zoltán, országgyűlési képviselő nyitja meg.
A megnyitót követően az alkotókkal egy workshop keretében beszélgetést szervezünk.
A beszélgetéssel párhozamosan adventi családi kézműves készülődésre invitáljuk a kicsiket és nagyokat egyaránt. A Bazsi Kézműves Csoporttal, karácsonyi angyalkák készülnek, Illésné Pujszter Hajnalkával illatos mézeskalácsokat lehet majd díszíteni.
Várunk mindenkit szeretettel!