Természetesen anyatejjel


Az anyatejes világnap alkalmából 2019.09.12.-én ismét jó hangulatú összejövetelt tartottak a védőnők a Sümegi Baba-Mama klub keretében.

Ünnepelték a 2018 január és 2019 március közt született csecsemőket, édesanyjukat, akik legalább hat hónapos korukig kizárólagosan anyatejjel táplálták a kicsiket. 

Illés Ibolya védőnő és Lendvay Zsófia védőnő versekkel köszöntötték a családokat.

Kissné Fuksz Erzsébet védőnő összefoglalta az anyatejes világnap célját, az anyatej védő szerepéről beszélt, az anyatej édesanyákra gyakorolt jótékony hatását is említette. Kiemelte a szülés utáni első óra, az „aranyóra” jelentőségét, mely meghatározó az anya és gyermeke kapcsolatának alakulásában.

A védőnők köszönetképpen egy szál virággal ajándékozták meg az anyatejjel legalább hat hónapos korukig tápláló édesanyákat, és gyermekeiket.

Az ünnepi alkalom Rompos Patrícia Ringató foglalkozásával folytatódott.  

A ringatás a mama és a baba kapcsolatának egyik fontos alapköve. Ringatjuk, ha altatni kell, ringatjuk, ha szeretnénk megnyugtatni vagy lecsendesíteni a kicsit. Közben dúdolunk.

A ringató foglalkozások önbizalmat adnak a szülőknek, hogy higgyenek abban, hogy a saját éneklésük, mondókázásuk lelki táplálékul szolgál a kisgyermekük számára.

Az Anyatejes Világnapi köszöntés  élményekben dúsan zárult.