Sümeg Város Napja 


Sümeg várossá nyilvánításának 36. évfordulóján színvonalas rendezvény keretében ünnepeltek a település lakói a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. Az elmúlt év jeles kulturális eseményeinek rövid összefoglalója után került sor a város zászlajának ünnepélyes behozatalára, majd a Himnusz közös eléneklése után a Broadway Táncegyüttes és Buzási Szabolcs énekes közös előadása következett. Végh László polgármester köszöntőjében a város iránti szeretet fontosságát emelte ki, mely erőt adhat a további fejlődéshez, a közös tenni akarásokhoz. Hangsúlyozta, a Város Napja minden évben az első közösségi esemény, s rangját ez még inkább erősíti. Az ünnepi műsor folytatásaként Kovács András szavalta el Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét, majd Tobak-Csánicz Nóra és Horváth-Simon Szabina a Kisfaludy Sándor Gimnázium és Zeneiskola tanárainak koncertje következett. A hagyományoknak megfelelően sor került a város által alapított díjak átadására.
A díjazottak a következők: 

Kisfaludy Emlékplakett:
BEBESI JÓZSEFNÉ

Ramassetter Emlékplakett:
DR: RÉDEI ZSOLT

Sümeg Városért Emlékplakett: 

  • SZÁNTÓ FERENCNÉ
  • SIPOS KLÁRA
  • SZAKONYI TIBOR
  • Az ÉLTETŐ BALATON-FELVIDÉKÉRT EGYESÜLET
  • Az EGÉSZSÉGKÖR

Sümeg Közigazgatásáért Díj:
GŐGÖSNÉ CSIPSZER ILONA