Bár – mint minden kategorizálás és megkülönböztetés – a való életben ez sem állná meg teljesen a helyét, mégis, elméletileg megkülönböztethetjük a vallási okokból Sümegre érkező vendégeket és a kizárólag kultúrtörténeti kiváncsiságból vallási helyszíneket felkereső turistákat. Előbbiek tulajdonképpen a zarándokok, a búcsújárók, a templomi és kolostori programokon részt vevő látogatók – egy szóval a vallási turisták, utóbbiak pedig azok a turisták, akik a látogatók többségét adják, és általában érintőlegesen, belvárosi séták alkalmával „tévednek be” csodaszép templomainkba. (A világhírű freskósorozatnak hála azért a kulturális turisták között is akadnak szép számmal, akik messze földről érkeznek pusztán Maulbertsch ecsetvonásait megcsodálandó.)
Sümeg abban a kiváltságos helyzetben van, hogy gazdag történelmi múltunk látványos attrakcióin és kultúrtörténeti értékein túl is elmondhatja magáról, hogy immár 320 éve KEGYHELY. Az első dokumentált csoda ugyanis 1699. február 6-án történt a Boldogságos Sümegi Szűz Mária közbenjárására. Azóta több száz csodálatos gyógyulás és megmenekülés, egyéb csodás esemény vétetett lajstromba, nem beszélve azokról a csodákról, melyeknek egyedüli tanúja egy-egy szűkszavú hálatábla vagy csak az egyéni emberek (családok) szívében őrzött múlhatatlan hála.
Érdemes közelebbről is megismerkednünk a kegyhely éltető forrásával, a Kegyszoborral.
Kalliszt atya 2005-ben megjelent könyvéből tudjuk, hogy a Kegyszobor már 1653-ban ott volt a Ferences templomban. Eredetéről eltérő vélemények vannak.
Galántai Mária művészettörténész szerint a szobrot az 1652-ben ide települt ferences atyák hozhatták magukkal. Szokás volt ugyanis az új helyre költöző atyáknál, hogy régi helyükről valami értékes emléket hozzanak magukkal. Végvári Lajos művészettörténész szerint azonban a szobor régebbi eredetű, 1653-ban csupán átalakították. Szerinte a szobor a valaha a Plébániatemplom helyén állt Szent Katalin templomból került ide, s valószínűleg a XVI. század elején készülhetett. Stílusa alapján kapcsolatba hozható a csütörtökhelyi (Felvidék) Pieta relieffel és a Zalaszentgrótról származó ülő remete szobrával (Nemzeti Galéria).
A keresztről levett Krisztust ölében tartó és fiát sirató Máriát ábrázoló Pieta szobor eleinte az impozáns barokk szószék mellett található Szent István vértanú oltárának a magasában állt egészen 1743-ig (átépítve ez a mostani Szent Kereszt oltár), majd innen került a remekbe szabott főoltárra, méltó helyére. A gazdag díszítéssel faragott és aranyozott főoltár Franz Richter karmelita szerzetes alkotása 1743-ból. Az 1911-es tűzeset után Homorai Béla szombathelyi templom-szobrász hozta helyre, és a barokk oltárok mintaképének számít. A megperzselt kegyszobrot 1939-ig érintetlenül hagyták, hogy hirdesse a tűzből való csodás megmenekülést, majd a rátapadt füsttől és koromtól megtisztítva, régi színeiben pompázva, még egy zománcréteggel is bevonták a tartóssága biztosítása érdekében.
A kegyszoborhoz köthető csodás gyógyulások néhány szerencsés szereplőjét örökíti meg az északi falon Kontuly Béla festőművész freskója, melyről ismerős arcok is visszaköszönnek ránk, pl. a népszerű Ödön atyáé, mely a 2019-es sümegi falinaptár decemberi lapján is látható, s aki kiemelkedően sokat tett a zarándoklatok és a búcsúk népszerűsítéséért (eképpen a vallási turizmusért).
A Boldogságos Sümegi Szűz Mária oly’ bőkezűen ontja kegyeit, hogy még a „másik Pieta” szoborhoz is fűződnek csodás események. Az oltár mögötti, a kegyszobornál nagyobb méretű alkotás későbbi eredetű: a Historia Domus szerint 1708-ban készült; mások szerint még későbbi, csak miután a kegyszobor át lett helyezve a főoltárra, készítette el egy ismeretlen mester egy ma már ismeretlen XVIII. század eleji szobor másolataként. A hívek előszeretettel imádkoznak előtte és kegyelettel érintik, sőt, bizonyos csodás események kifejezetten ehhez a szoborhoz köthetők.
1945-ben, a “felszabadító szovjet” atrocitástól csodás módon megmenekült várandós asszony a kisfia születését követően elment hálát adni: “… Megköszöntem a Szűzanyának, hogy segített. Odamentem a főoltárhoz, néztem a kegyszoborra s mondtam: nem ez, nem ez! Sírva fakadtam. Aztán hátramentem az oltár mögé, s amikor megláttam a másik kegyszobrot, örömömben felkiáltottam: Ezt láttam, ezt láttam!” – A hátsó Pieta szobrot az asszony előzőleg sosem látta. Vallomása teljes szövege megvan a ferences atyáknál.
Az atyák által vezetett lista a csodákról ugyan „a szétszóratás idején” (1950-1989) megszakadt, hiszen nem volt, aki feljegyezze őket, de még ebből az „istentelen” időszakból is mintegy 400 hálatáblát találunk, mely azt bizonyítja, hogy a Szűzanya ebben az időszakban is sokakon segített.
Ennek kapcsán elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon szükség van-e turizmusra és marketingre ott, ahol ilyen élő a vallás…? – A választ a megelőző bekezdések magukban rejtik. Nincs szükség megkülönböztetésre. Vallás és turizmus Sümegen kéz a kézben járnak.
Sümegi Kata
