A csipkerózsa, más néven vadrózsa (Rosa canina) Perzsiából származó, gyógyhatású fűszernövény, magyar népies elnevezései: bicskefa, ebcsipke, vadrózsa, tüskefa. Termését, a csipkebogyót egyes vidékeken petymegnek vagy hecsedlinek is nevezik. Erdőszéleken, cserjésekben gyakran találkozhatunk vele. Tavasszal fehér, de rózsaszínnel bemosott virágaival, ősszel áltermésének égőpiros színével hívja fel magára a figyelmet.
Népi gyógyászatunkban a csipkerózsa használata napjainkban is általános. A csipkebogyónak kiemelt jelentősége volt a népi táplálkozásban, és van, ahol még napjainkban is erdei gyümölcsként fogyasztják.
A csipkebogyó legfontosabb hatóanyaga a C-vitamin, emellett a bioflavonoidok, a karotinoidok, a pektin, a gyümölcssavak és a magnézium érdemelnek említést. C-vitamin tartalma magasabb, mint a vadon termő gyümölcsök közül bármelyiké, a citromnál például tízszerte többet tartalmaz.
A termésből lekvárt, szörpöt, teát készítenek. A csipkebogyó teája a C-vitamin-tartalom miatt immunerősítő és roboráló hatású, influenzajárványok esetén megelőzésre, valamint náthás és lázas megbetegedések, legyengült állapotok kiegészítő kezelésére való. Serkenti a mellékvesék és a máj működését is. A csipkebogyótea gyenge hashajtóként és vizelethajtóként is ismert, ajánlott vesekő, vesehomok kezelésére is. Kevéssé ismert, hogy a csipkebogyók főzete külsőleg és belsőleg jól használható nehezen gyógyuló sebek, fertőzések kezelésére.
Tea készítés: A terméseket – azért, hogy C-vitamin tartalmukat megőrizzék- ne főzzük vagy forrázzuk, hanem szobahőmérsékleten áztassuk egy éjszakán át. Fontos, hogy felhasználás előtt magozzuk ki a bogyókat és távolítsuk el a szőröket, mivel azok kellemetlen viszketést idéznek elő!
Sándor Boglárka
természetgyógyász
