Sümeget is átszelte a Tour De Hongrie kerékpárosverseny


Sümeget is átszelte a Tour De Hongrie kerékpárosverseny

A legnagyobb magyar kerékpárosverseny, a Tour de Hongrie hat versenynap alatt tíz megyét érintve 865 kilométert tesz meg.
Sümegen kiemelt részhajrára került sor. A mezőny augusztus 15-én, a verseny második napján haladt át a városon, a Petőfi majd az Árpád utcán.

Az idei versenyen húsz csapat indult. Vannak amerikai, olasz, cseh, szlovák, lengyel indulók, de érkeztek Luxemburgból, Spanyolországból is. Itt vannak az osztrákok, a székely bringások, és három ország válogatottja: Szerbia, Románia és természetesen Magyarország legjobbjai.

A nemzetközi mezőny a Balatonalmádi – Keszthely, Velence – Székesfehérvár, Cegléd – Hajdúszoboszló, Karcag – Miskolc útvonalon hat versenynap alatt tíz megyét érintve 865 kilométert tesz meg a kazincbarcikai befutóig. 1925-ben rendezték meg az első kerékpáros futamot, de voltak kisebb-nagyobb szünetek az évtizedek során, míg az idei a 39. verseny.

Ennek több különlegessége is van, előrelépés, hogy egy kategóriával feljebb került a verseny a nemzetközi kerékpáros szövetség listáján.

A sümegi szakasz hangsúlyos figyelmet kapott. A második versenynapon Balatonalmádióból indultak a versenyzők, és a helyezéseket tekintve  – különösen az első nap extrém időjárása miatt – fontos mérföldkő ez a részhajrá.

A Tour De Hongrie a három vezető európai verseny mellett jelentős erőpróbát jelent.

A kerékpár verseny során lehetőség nyílik megmutatni azokat a tájakat, épített örökségeket, melyek fontosak nekünk, magyaroknak. A versenynek nemzetközi közvetítése van, 195 ország nézői követhetik végig a magyarországi útvonalat. A sümegi jellegzetes látkép, a vár formája emlékezetes színfolt lehet a külföldieknek és a kerékpáros versenysport résztvevőinek egyaránt.  Remélhetőleg jövőre még többen lesznek kíváncsiak a futamra élőben is!