A Farkasok az egyik legnagyobb közép-európai versenyen voltak, a Magyar Openen. A meccseket sorban, mind kopogtatással hozták.
Pápai Szilárd ment először, röviden kopogtatott, majd a döntőben sem játszott rosszul, de végül alulmaradt. Nagyon szép és megérdemelt ezüst!
Kovács Bence szintén kopogtatással kezdett, az elődöntőben viszont sajnos rajta is kihúzták a karfeszt. Ugyancsak gyönyörű a bronzérem!
Patrik Dajka megint nagy sztár volt, de 3 kopogtatás után sajnos a teljes bravúr nem sikerült, a döntőben alulmaradtunk. Ez az ezüst nagyon fényes – különösen örülök neki, hogy a begyakorolt technikát, taktikát hibátlanul látom vissza – a tökéletes meccs közbeni figyelem mellett…
Molnár Bátor volt a soron – először ezt elég negatívan éltem meg: elrontották a nevezését, 13-15 éves korosztályban ment, az ellenfele pedig 75 kiló volt… utólag viszont azt mondom, hogy ha 52 kilósan egy nála jóval idősebb ellen úgy tud menni, hogy az gyakorlatilag semmit nem tudott kezdeni vele, csak egy pozícióban préselt végig, így kibekkeltük – akkor ez egy ígéretes helyzet… az extrém durva körülményt tekintve pedig minimális vigaszdíj a bronzérem, mert ez már az elődöntő volt…
Szigeti Ádám következett, élete első versenyén. Azt kell mondjam, hogy szerintem az ellenfele csak ennek örülhet, mert szerintem ez nem volt megoldhatatlan feladat Ádámnak, de rosszat nem mondhatunk erről semmiképp – egy dobás döntött. Ádám végül bronzéremmel zárt. Számomra egy nagyon jó mezőnyű versenyen sok szép diadalt jelentett a nap, amiért nagyon hálás vagyok nektek! Farkasok
