Gimisek az Emlékházban


Sokan tudjuk, hogy a fotózás ma egy nagyon keresett es felkapott téma, hiszen digitális világban élünk, nagy szerepet játszik az életünkben.
Ezzel a témával kapcsolatban alakult meg Sümegen is egy gimis diákokból álló fotóklub, a Helyi identitás pályázat segítségével.
A jelentkezés a tanárok, diákok ajánlásával történt, valamint önként jelentkezőket is fogadtak. A fotóklub tagjai: Arany Adrienn, Aschenbrenner Anna, Kozma Kristóf, Nagy Alexandra, Szente Regina.
A gimis fotóklub programja a következőképpen zajlott:
Szeptemberben négyszer gyűltek össze a fiatalok a Kisfaludy Emlékházban. Első alkalommal Szili Zoltán tanár úr ismertette a fotózás alapjait, őt követte Göntér Eszter, aki a portréfotózásról beszélt, majd pedig Mészáros Norbert a tájfotózás rejtelmeibe vezette be a diákokat. Gyulai-Balog Barnabás pedig az éjszakai fotózás rejtélyeit emelte ki. Az elmélet után gyakorlati feladatokat is megoldottak a résztvevők. Az ötödik alkalom egy projektnap volt, amikor egész nap fotóztak és szerkesztettek a fiatalok, készültek a közös kiállításukra.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egyik legjobb barátnőm, Alexandra is a klub egyik nagyszerű tagját képezte. Elmondása szerint jóval közelebb került hozzá a fényképezés, talán most már hobbikent is tekint rá. Több ismeretet szerzett a fényképezőgép használatáról, jobban megismerte azt, és úgy véli, az összes megszerzett információját hasznosítani tudja majd a jövőben.
Új ismeretséget, barátságokat kötött ezen rövid idő alatt, ami természetesen talán az egyik legnagyobb előnye, ha összekovácsolódik egy csapat, most már egy közösség.
Szeretnem ezúton megköszönni Oszkai Rékának, aki a Kisfaludy Emlékház vezetője, egyben egy nagyon kreatív es energikus személyiség is, hogy én is részese lehettem ennek a közösségnek, még ha csak egy napig is. Örömmel fogadtam el a megkeresést, hogy a fotóklub őszi hangulatú kiállításának megnyitóját én vezessen, valamint én konferáljak.
Ez nekem is öröm volt, hiszen új tapasztalatokat szereztem, és köszönöm, hogy egy ilyen színvonalas rendezvénynek a részesévé válhattam.
Tapasztalhattam, őszinte örömmel tölti el az Emlékház dolgozóit, hogy a fiatalok is aktívan bekapcsolódnak a programokba. Így az előttük álló három évben, az őszi fotóklub foglalkozások, a projektezés jóval nagyobb célközönséget érhet el.
Soha ne felejtsük el, hogy egy ember életének legfontosabb részévé a családi, baráti vagy közösség válik. Az újonnan megalakult fotóklub, valamint az Emlékház számos programja is ezt szimbolizálja. Kívánom, hogy a színvonalas műsorokat, rendezvényeket még nagyon sokáig élvezhessük, élvezhesse Sümeg, akár nézőként, akár résztvevőként.

Köszönjük a támogatást az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnek, a Famulus Vidékfejlesztési Egyesületnek és Mészáros Norbertnek. Az általuk biztosított eszközök, fényképezők és laptopok sokat segítettek a profi fotók elkészítésében. Továbbá köszönjük, Szili Zoltán, Göntér Eszter, Mészáros Norbert és Gyulai Balogh Barnabás szakmai segítségét.

Keszey Anett