KISFALUDY SZÍNHÁZA – SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR SÜMEGEN


Július 15-19 között megtelt Kisfaludy Sándor szülőháza, az irodalom és a színházművészet iránt érdeklődő gyerekekkel. A Kiss György művészeti vezető által koordinált, Sümeg egyik kiemelkedő értékére épülő színjátszó tábor célja a települési értékek (épített és történelmi örökség), azon belül Kisfaludy Sándor, Himfy életének, költészetének bemutatása, feldolgozása volt, egy kis színháztörténettel fűszerezve.  Az öt napos programon a táborozók megismerhették Kisfaludy életét, költészetét. Bepillantást kaptak a mozgásszínház és a klasszikus drámai színház világába, eszközeinek, formanyelvének rejtelmeibe.  Beszédtechnikai, mozgásos és szituációs játékok, improvizáció, versek, mesék követték egymást a héten, mindez sok – sok nevetéssel, jókedvvel és komoly szakmaisággal.

A foglalkozások délelőtt az Emlékházban és annak kertjében zajlottak. Délutánonként a gyerekek a Művelődési Központ színháztermében, igazi színpadon mélyíthették el, csiszolhatták tovább a délelőtti órákban megismert új gyakorlatokat.

Szerdán kirándulást szerveztünk Badacsonyba. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy Kisfaludy Sándor életét, költészetét közel hozzuk a gyerekek számára. Erre igazán hatékony eszköz volt,  hogy Kisfaludy szülőháza volt a táborhely, de izgalmas program volt az is, hogy elvonatoztunk Badacsonyba és megnéztünk olyan ikonikus helyeket, mint a Szegedy Róza-ház, a Kisfaludy-ház és a Rózsakő.

A kirándulás közben lehetőség volt megismerni azokat a helyeket, melyek fontos szerepet töltöttek be a Kisfaludy család életében. Beszélgettünk Kisfaludy utazásairól, múzsáiról és Szegedy Róza iránti szerelméről, a badacsonyi híres szüretekről, versekről.

Az ebédet a Kisfaludy- ház balatoni panorámás teraszán fogyaszthattuk el, ami szintén élmény volt mindenki számára.

Az utolsó nap végére sikerült egy kamara előadást is létrehozni a szülők és testvérek örömére.

A tábor keretében napi egy főétkezést biztosítottunk a táborozók és kísérők számára a Kisfaludy Étteremben. A főétkezésen kívül uzsonnával is készültünk. Egész nap helyi termék szörpöket ihattak, saját, személyre szóló kis üveg, szívószálas palackból, melyet a tábor végén haza is vihettek emlékbe, egy Kisfaludy bögrével, emléklappal és egy csoportfotóval együtt.

A napközis tábor együttműködő partnerei a Famulus Vidékfejlesztési Egyesület, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület és a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház volt, de nagyon sok segítséget kaptunk a Bella Manufaktúrától, a Sarki ABC-től, a badacsonyi Kisfaludy-háztól és a Szegedy Róza háztól.   

A tábor a TOP-5.3.1-16-VE1-2017-00011 „Helyi identitás és kohézió erősítése a Sümegi Járásban – Együttműködve a térségünk értékeiért” című pályázat keretén belül került megvalósításra.