Találkozásom Kisfaludy Sándorral
A dolog 2015. kora őszén történt. A balatonfüredi állami szívkórház lakója voltam akkoriban. Sümegről vittek be augusztus 20-án és egy idő, mert ilyen az emberi természet, unatkozni kezdtem.
Gyönyörű szeptember volt és az orvosok megengedték, hogy a lábadozó infarktusos betegek kicsit kóboroljanak a Balaton-parti hosszú sétányon.
Sokszor leültem Kisfaludy Sándor szobrához, amelyet Zala megye közönsége állíttatott 1876-ban. Ott áll kissé zölden, daliásan és kopaszon már vagy 140 éve.
Ott a padon olvastam el a Napló és francia fogságom című lebilincselően izgalmas művét. Úgy emlékeztem Kisfaludyra – még egyetemi éveim olvasmányaiból – mint bájos, de ma már kissé megmosolyogtatóan egyszerű költőre, és ez a napló, a próza- és tényirodalom korabeli remekműve, a felfedezés erejével hatott rám.
Micsoda elképesztő életet élt ez a szentimentális rímfaragó, micsoda íve van a sorsának. A bécsi magyar testőrségtől, a harcterek poklán át a sümegi gazdálkodásig, a legnagyobb magyar könyvsiker megalkotásáig. Ne feledjük, hogy a Himfy szerelmei a XIX. századi nemesi lányszobák titkos tartozéka és női lelkek állandó tápláléka volt. Bizony e nélkül Jókait sem lehet megérteni.
Aztán az utolsó nemesi felkelésben való részvétele, Badacsony, Füred, a társ elvesztése, makacs vágya fiú utódot hagyjon a világra.
Önérzetes vitája a korszak irodalmi pápájával. Kazinczy Ferenccel, megfontolt álláspontja a nyelvújítás kérdésben. Egy teljes élet szellemi értelemben is.
A reformkor összes nagy gondolata is ekkor, az ő életében született. Aki a korszakot egy kicsit mélyebben meg akarja ismerni, olvassa el Poór János nagyszerű „Kényszerpályák nemzedéke” című könyvét.
Kisfaludy ráadásul teljesen kora gyermeke volt átitatva azokkal az eszmékkel, amelyeket talán barátja Batsányi János fogalmazott meg a legfrappánsabban.
„Vidulj, gyászos elme! megújul a világ.
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Zengj hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete s hazája,
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.”
Az ő nemzedéküknek ez volt hite. Kisfaludy része volt annak a mozgalomnak, amit aztán jobb kifejezés hiányában, nemesi felvilágosodásnak kereszteltek el. Ő volt a női szívek felelőse.
– Meg kellene írni a történetét – gondoltam ott, a szobra tövében Balatonfüreden, és mivel rengeteg időm volt neki is láttam.
Végül egy tv-minisorozat terve, és egy színdarab kerekedett ki az egészből.
A sorozat, egy amolyan magyar Jane Austen történet volna, de jóval fordulatosabb és kalandosabb. Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor szerelmének viszontagságos révbe érését dolgozza fel 1794-tól 1800-ig hat részben. A szerelmi szál egy „Casanova megtérése” történet. Közben zajlik a háttérben egy politikai krimi, amely a magyar jakobinusok letartóztatásával veszi kezdetét, és jó néhányszor az előtérbe nyomul a tulajdonképpeni első világháború, amit mi napóleoni háborúknak hívunk. A sztori alappillérei hitelesek, és ahol lehetséges a cselekmény forrásokra támaszkodik. Természetesen jó néhány esetben gondolati rekonstrukcióval. A sorozat stílusában is „rájátszik” a Büszkeség és Balítéletre. Remélem egyszer majd lesz belőle valami.
A színdarab a film alapanyaga, amely Kisfaludy és Szegedy Róza útját párhuzamosan követi, a megismerkedéstől, a nagy és végérvényesnek látszó összeveszésen át, egészen a házasságig.
Nos, ez volt az én találkozásom Kisfaludy Sándorral, Sümeg legnagyobb fiával. A sümegieket, tanárokat, gimnazistákat, lokálpatriótákat pedig arra hívom fel: szántsanak végig ezen a ménkű nagy Kisfaludy-életművön. Keressenek rejtett értékeket a levelezésben, a színdarabok között a regékben! Mert ez az ő dolguk, ők a Kisfaludy-hagyomány őrzői.
Becsüljék az írót, és becsüljék az embert: ez az idealista szoknyabolond, majd példás férj és lelkiismeretes gazda, egy igazi magyar figura, Meg tudta őrizni józan és normális ítéletét a legnehezebb időkben is. Végi hű maradt önmagához. Ennél többet pedig, aligha várhatunk bárkitől.
Bóra Zsolt
