Speedmarathon Veszprém megyében is


A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2017-ben is részt vesz az egész Európát érintő sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampányban.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezésére a rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez ugyanabban az időben Európa több tagállamában, melynek célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása.

Az ellenőrzés ideje alatt, 2017. április 19-én 6 órától 2017. április 20-án 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban, a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz. Az adott nap során a változtatható helyű műszerek részére több ellenőrzési helyet is kijelölnek.

Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során az állampolgárok véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság várja a lakosok javaslatait a megye területére vonatkozó sebességellenőrzések helyére, melyet 2017. április 12-én 24 óráig a speedmarathon@veszprem.police.hu  e-mail címre küldött üzenetek útján tehetnek meg. Az ezt követően beérkező ajánlásokat nem tudjuk figyelembe venni.

A lakosság jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai 2017. április 18-ig jelölik ki az ellenőrzések pontos helyszíneit és időpontjait, amelyekről tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

Az ellenőrzést követően információt adunk a lakosság részére az ellenőrzés tapasztalatairól, valamint azok közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásáról.