Nem hagyhatjuk nyomtalanul elmúlni a múltat,
újra- és újra fel kell idéznünk!
Évről-évre ki kell mondanunk az igazságot, mert évről-évre kimondták és megismételték a hazugságokat is. Elégtételt kell adnunk szüleink és nagyszüleink nemzedékének. Mert az ő igazságuk nem porladhat el a időben. Ez a mi felelősségünk. Ami gazemberség árulás volt 1950-ben, ’56-ban, vagy ’57-ben. Az gazemberség és árulás most 2017-ben is.
Napok óta egy Ady –idézetre gondolok ’56 kapcsán. Nem tudom kiverni a fejemből. Pedig a vers majdnem 40 évvel korábban született:
„Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon
Vér-vesztes, szegény szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar.
Bal-jóslatú, bús nép a magyar
Forradalomban élt s ránk-hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.”
1918 őszen írta ezeket a sorokat a nagybeteg költő. Akkor még nem tudta, hogy kérése süket fülekre talál. Bizony nagyot tiportak az akkori győztesek a magyarságon a nagy háború után, végzetesen megcsonkították a nemzetet. Kényszerpályára is lökték. Hiszen a két háború között azok mellé kellett állnia, akik vele esett igazságtalanság jóvátételét ígérték.
A nemzet annyira biztos volt igazában, hogy tényleg szövetkezett még az ördöggel is, és ennek szükségszerűen újabb bukás lett a vége. Tizenkét olyan év következett 1944 és 56 között, amely méltán kívánkozik a magyar történelem fekete lapjaira.
És ebben az éjszakában az első és legerősebb fénysugár az 1956-os forradalom és szabadságharc volt.
Kedves Barátaim!
’56-ot leginkább a nagy személyiségek által ragadhatjuk meg. A forradalom egyik szimbóluma Mindszenty József hercegprímás. Ő ennek a tájék a fia. A Kemeneshát egyik falujában Csehmindszenten született alig 30 kilométerre ide. Arra, hogy élete során jó úton járt bizonyíték, hogy őt, a magyar katolikus egyház legnagyobb 20. századi alakját a nyilasok és a kommunisták egyformán üldözték. Tudjuk jól, hogy Mindszenty sokkal szállal kötődött Sümeghez. Sokszor misézett városunkban. Még káplánként könyvet írt Padányi Biró Mártonról, a püspöki palota építőjéről, akit példaképének tekintett.
A könyvtárakban úgy találják meg, hogy Péhm (Mindszenty) József: Padányi Bíró Márton élete és kora – Zalaegerszegen adták ki 1934-ben.
Akkor még úgy tűnt, Magyarország visszatalálhat a történelem főutcájára, és felveheti újra azt a fonalat, amit 1918 után kényszerűségből elejtett. Ezután azonban következett az időszak, amit Sulyok Dezső, egykori kisgazda politikus így jellemzett: „Két éjszaka, nappal nélkül.”
Magyarország a 30-as években a szélsőjobb felé sodródott.
Majd rosszkor, rossz időben és rossz oldalon belépett a második világháborúba is.
És amikor óvatosan a kilépés felé tájékozódott, következett az ország német megszállása.
A Sztójay kormány 1944 júniusában gettóba záratta a zsidókat. A könyörtelen intézkedésre Mindszenty azzal válaszolt, hogy védelmébe vette az üldözötteket. A veszprémi püspökség már 1944. március végétől az ellenállás központjává vált. Mindszenty személyesen állt a zsidómentés élére, és országos szinten is felemelte a szavát a jogfosztás és a deportálások ellen. A betiltott kisgazdapárt egyik vezetőjét, Varga Bélát a megszállás első hónapjában a veszprémi püspöki palotában bújtatta el. A nyilas hatalomátvételt követően pedig megtagadta a Szálasira és a hungarista hatalomra az esküt.
Juramentum non (vagyis Nincs eskü) címmel írt memorandumot.
Így fogalmazott:
„A rendszer szemben áll a hittel. Hamis istenfogalmat (faji isten) hirdet, a keresztséget semmisnek, a házasságot, amit Isten egybekötött, felbontásra erőlteti. Új magyar vallást hirdet.”
Ez bizony pogány dolog. Ebből a gondolatból pedig a mára nézve is adódik egy következtetés. Keresztény embernek nem lehet semmi köze a szélsőséges jobboldalhoz!
Mindszentyt ezek után papjaival együtt letartóztatták. A sopronkőhidai fegyházba zárták 26 pappal és kispappal együtt, és a háború utolsó karácsonyát is ott töltötte.
Emlékirataiban a következőket írja erről az időszakról:
„1944-ben két elnyomó és embertelen rendszernek seregei, Hitleré és Sztáliné érkeztek meg maradék földünkre, hogy itt vívják meg végső csatáikat. … A magyar föld a világtörténelem két legvérengzőbb diktátorának hadszínterévé vált.”
Tisztelt Ünneplők!
Ma már ismerjük a tényeket, de a jövő akkor még nyitottnak tűnt. Mindenki maga dönthette el, hogy mi mellett áll ki és hogyan próbálja befolyásolni az eseményeket.
Mert jött a második éjszaka.
Magyarország megkapta a nyakába a nagy Szovjetuniót a maga világhatalmi tébolyával és a kommunista rendszert, amely nekilátott, hogy lerombolja az összes értéket, amelyet a magyar történelem egy évezred alatt felhalmozott itt a Kárpát-medencében.
Erre már mi magunk is emlékezhetünk. Dalok és versek dicsőítették az új, szocialista embert. A kommunista credo egyfajta hitpótlék volt, az önfeladás hite. Amikor az egyén elhiteti magával, hogy semmi nem számít, semmi nem fontos csak az ügy. Nincsenek tiltó parancsok: „Eddig és ne tovább”! Lényegtelenek a családi és baráti kötelékek. Egy valami számít: a mozgalom. Talán Alekszandr Szolzsenyicin a Nobel-díjas orosz író írta le legszemléletesebben ezt az embertípust:
„A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Nos, egy ilyen társaság kaparintotta a kezébe Magyarországot úgy hetven évvel ezelőtt. Különösen vérlázító volt, amit a magyar vidékkel, a vidéki emberekkel műveltek kommunisták. Elvették a földet, aztán a nagyvárosokba kényszerítették a vidéki Magyarország lakóit, mert persze másutt nem találtak munkát. Szüksége volt rájuk a kiépülő szénbányáknak, kohóknak, a vas- és acélgyártásnak. Az egész hadiipari programnak. És ami talán még ennél is gyomorforgatóbb volt: irtották ás gyalázták a régi Magyarország vallását és kultúráját.
A katolikus egyház likvidálást is megtervezték, majd lépésről lépésre meg is valósították. Először koncepciós pereket indítottak katolikus egyesületek ellen, aztán ezekre alapozva betiltották őket.
Azután a feloszlatták szerzetesrendeket. (Itt Sümegen az 1950-es esztendő volt az, amikor a a ferenceseknek, hat páternak és öt testvérnek el kellett hagynia a kolostort. )
Majd –szintén mondva csinált perekkel előkészítve – bezárták az egyházi iskolákat.
Gyakori módszerük volt, hogy a rendőrség egy korábbi házkutatás alkalmával az iskola vagy kolostor padlásán fegyvereket rejtett el, majd a következő alkalommal úgymond „megtalálta” azokat. Így adva volt az ok a súlyos perek indítására. Ezek után jöhettek a főpapok, mindenek előtt maga Mindszenty József bíboros. Mindszenty bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját. Ezzel nagyon felbőszítette az ország akkori kommunista urait. Erre a kommunisták a jogtalan politizálás vádját emelték ellene. A bíboros Pázmány Péter szavaival utasította vissza a vádat.
„Senki sem tilthat el attól, hogy nézeteimet az ország közügyeiről szabadon elmondhassam. Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni.”
Erre válaszul a rendőrség hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és – további megalázásképpen valutaüzérkedés gyanúja alapján a őrizetbe vette és letartóztatta a katolikus egyház bíborosát. Mindez Magyarországon történt, Európa szívében. A hírhedt ÁVH központban, az Andrássy út 60-ban megkezdték a főpap kínzását és kihallgatását. Az Andrássy út 60. az ÁVH székháza volt, ma a Terror Háza Múzeum épülete. Mindszenty az Államvédelmi Hatóság nyomozói és a szovjet tanácsadók gyakorlatában használatos pszichotróp szerek hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert. Testileg-lelkileg megkínozták, és a hazug vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélték.
Ez a keresztény világban akkor nagy fölháborodást váltott ki. XII. Pius pápa megdöbbenéssel tiltakozott az igazságtalan és jogtipró ítélet ellen. Az ENSZ közgyűlése megbélyegezte a kommunista kormány eljárását és nemzetközi sérelemnek nyilvánította a bíboros bebörtönzését. Aztán jött a forradalom. 1956. október 29-én a kommunista pártközpont utasítására titkos helyre akarták vinni a hercegprímást, aminek ellenállt. Október 30-án éjjel végül magyar katonák szabadították ki fogságából. Szabadságának négy napja alatt a magyar katolikus egyház jövőjével kapcsolatos teendőkről tárgyalt.
November 3-án rádióbeszédet mondott, amelyben a hitet ért sérelmek orvoslást kérte. Az egyház régi és bevált intézményeit követelte vissza, a sajtót és a szerzetesrendeket, a hitélet régi intézményeit.
A forradalomról kijelentette: „Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét.
…1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot.
A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.…
Amikor megindultak a szovjet tankok, a bíboros az amerikai követségen kért menedéket.
A forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtották. Mindszenty 1971-ig élt bezárva a budapesti Szabadság téren. Mintegy élő mementóként emlékeztette a Kádár-rendszert arra, hogy árulásban fogant.
Aztán 1971. szeptember 28-án az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság megállapodásának megfelelően – szándéka ellenére, de a pápának fogadott engedelmesség okán – Mindszenty elhagyta Magyarországot. Személye kényelmetlenné vált az enyhülést kívánó nyugati vezetőknek. Ausztriában halt meg, a hegyekből rálátott szeretett hazájára, sőt a szülőföldjére is, amely éppen a mi szűkebb régiónk, a Pannon táj nyugati vége.
Az egyik legszebb és legteljesebb magyar sors az övé. Benne foglaltatik 1956 teljes öröksége. Hűség az általános és egyetemes emberi eszmékhez. Az emberi élet és szabadság feltétlen tisztelete. A hit megvallása, a mellette való kiállás. Hűség a magyar nemzethez, a nemzeti közösséghez és a hagyományokhoz.
Meggyőződésem, hogy ma is ebben a szellemben élhetünk teljes életet itt ebben az országban.
Híven 1956 hőseinek emlékezetéhez, és forradalmunk igazi örökségéhez.
Végh László polgármester
Az ünnepi beszéd elhangzott 2017. október 23-án, a városi megemlékezésen.
