LEZÁRT ÜGY: KÁBÍTÓSZER LAPULT A SOFŐR ZSEBÉBEN ÉS AZ AUTÓBAN


A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 46 éves ikervári férfival szemben folytatott.

A járőrök 2019. október 12-én 13 óra körül Csabrendek és Szentimrefalva között igazoltatták az úttest jobb szélén, a forgalommal szemben várakozó személygépjármű vezetőjét. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a 46 éves ikervári lakos kábítószert fogyasztott. A rendőrök a sofőr ruházatának átvizsgálásakor a nadrágja zsebében egy dobozban porszerű, két simítózáras tasakban kristályos állagú anyagmaradványt, míg a jármű sebességváltó alatti tárolójában kábítószergyanús növényi származékokat találtak.

A járőrök a férfit ezután előállították a Sümegi Rendőrőrse, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A szakértői vélemény később alátámasztotta, hogy a nála talált anyagok kábítószernek minősülnek. Ellene kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.