Legyünk büszkék városunkra!
A 33. évfordulóját ünnepeljük idén annak, hogy Sümeg városi címet kapott. 1984. január 6-án érdemelte ki településünk újra a városi rangot, azonban ezen a napon egy több, mint ezeréves múltra emlékezhetünk. Nagyon jó érzés itt élni, sümeginek lenni és ilyen történelemmel, ilyen ősökkel rendelkezni!
A történelem folyamán a veszprémi püspök birtokaként az itt lakók különböző szabadságjogokat élveztek. Elmondhatjuk tehát, hogy a sümegiek mindig szabad emberek voltak. Soha nem voltak jobbágyok, mindig különleges jogok illették meg őket. Ezekért a jogokért mindig adtak is valamit. A nehéz időkben, a török hódoltság idején saját vérüket áldozták, a legdrágábbat adták a városért, és ezzel együtt a hazáért. Hiszek benne, hogy minden helynek van szelleme.
A város nemcsak kövekből áll, hanem mind abból, amit az emberek a lelkükben hordoznak. Nemzedékről nemzedékre. Sümegen most is szabad emberek élnek, akik büszkék a múltjukra, és büszkék szeretnének lenni a jelenükre és a jövőjükre is.
Úgy négy- ötszáz évvel ezelőtt, amikor Széchenyi György városfalat építtetett, Sümeg lett a legbiztonságosabb hely a környéken. Nem véletlen, hogy akkortájt itt tartották a megyegyűléseket. A vár és a hozzá kapcsolódó városfal védőn körbeölelte ezt a várost. Ekkor kezdődött az igazi városi lét, akkor már nem oppidum volt, hanem civitas. Ma is büszkék lehetünk a városi múltra, és ez kötelez is bennünket. Elsősorban arra, hogy valóban merjünk nagyok lenni! Én ezt úgy mondanám kedvenc olvasmányom, a Mester és Margarita szavaival: nem ismerek nagyobb bűnt a gyávaságnál. Nagyon mély értelmű mondat ez, érdemes elgondolkodnunk rajta. A gyávaság nem csak azt jelenti, hogy valaki bizonyos dolgot nem mer megcsinálni, mert fél a fizikai büntetéstől, hanem gyávaság az is, amikor nem mer kiállni saját igazáért, és főként nem mer kiállni mások igazáért, pedig megvan róla győződve, az igazság az ő oldalán van. Nagy gyávaság, ha valaki egy rá bízott közösséget úgy vezet, hogy csak a túlélésre játszik. Én úgy érzem, ennek a korszaknak lett vége két ével ezelőtt. Remélem, mostani ciklusunk ebben a 2014 októberében elindított új, előrevivő szellemben fog folytatódni. Mert meggyőződésem, hogy mi itt Sümegen nem lehetünk gyávák. Tartozunk magunknak, az őseinknek és az utódainknak is azzal, hogy ezt a várost újra naggyá tesszük! Ha kell, akkor harcolunk érte, de mindenképpen elérjük a célunkat! Vannak terveink. Az elmúlt két év megmutatta, úgy lehet a megvalósítás felé haladni, hogy közben alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, a világhoz. A legfontosabb, hogy ennek során a célt ne veszítsük szem elől! Úgy érzem, jó úton haladunk. Az újév máris két nagyszerű eredményt hozott, hiszen megszületett az első TOP-os pályázatunk eredménye, valamint elindulhat szeptembertől a főiskolai képzés. Mindkét hír örvendetes, ráadásul megígérhetem Önöknek, hogy a tavasz folyamán még több sikerről számolhatunk majd be.
„Minden szeretet bilincs és minden örökség teher. És én mit hagyok rád, milyen kincseket? Sok súlyos munka hitvány kezdetét, félig kigondolt gondolatjaim, el nem mondott, el nem ért vágyaimmal, a meg nem tett kötelességeket, kétségeimnek vívódó hadát, életlen éltem és álmatlan álmom.”
Babits Mihálytól származik ez az idézet. Azt hiszem, mindenkiben ott van az örökség és az örökül hagyás terhe. Igyekszem úgy dolgozni, hogy „hitványabb” kezdet után fényesebb jövő legyen itt Sümegen, mindannyiunknak. Mert igaznak vélem Márai gondolatait: „A szülőváros (…) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.”
Mi, itt élők mindannyian így vagyunk Sümeggel és mindannyian, közösen szeretnénk tenni ezért a városért!
Végh László
Az ünnepi beszéd elhangzott január hatodikán, a Város Napi ünnepségen
