Júliusi összegzés a pályázati tervekről


ITT  A POLGÁRMESTER

Júliusi összegzés a pályázati tervekről

Végh László polgármester foglalta össze, hol tartanak most a pályázatok megvalósításával és milyen újabb projektötleteken dolgoznak.

A TOP 1-ben benyújtott pályázataink közül négy van, melyekkel kapcsolatban még nem született döntés. Ezek az alábbiak: a leszakadó városrészek, ezen belül is két téma. Az egyik építkezést tartalmaz, a másikkal pedig főként rendezvényeket lehet megvalósítani. Ezeken kívül várjuk még a körforgalomra írt pályázatunkat, valamint egy 100 millió forintos turisztikai projektünket, amelyben a geopark és a tervezett kilátó szerepel. A megyei közgyűlés és a döntés előkészítő bizottság már megszavazta ezeket, már csak aláírásra várnak, de természetesen ekkor válik hivatalossá az információ.

A már megnyert pályázatoknál – melyeket úgy emlegetünk, hogy a másfél milliárdos első körből valók -, érkeznek az előlegek, valamint a kisebb projekteknél a teljes megnyert összeget utalja a Magyar Államkincstár. Így több száz millió forint érkezett így a pályázatonkénti elkülönített számláinkra az elmúlt hetekben.

Az ajánlatok bekérése történik most, elindultak a tervezői munkák. A legkisebb projektünk a 20 milliós a szociális ellátás fejlesztésére a volt alsó óvoda épületénél.  Itt hamarosan elkezdődnek a munkák. Előrehaladott állapotban van az egészségügyi alapellátásnál is a tervek kérdése, hamarosan indul a bontási munka. Terv szerint haladnak tehát a munkálatok, a közbeszerzések. A nagyprojektek előkészítése is zajlik, a jövő év elejétől indulnak majd a beruházások.

Időközben pedig a TOP 2-es programcsomagra készülnek a szakembereink. A pályázatok zömét augusztus 15-i határidővel kell benyújtani. Öt projektet elkészítésén dolgozunk.

Ezek között szerepel a helyi identitás fejlesztése, rendezvényekkel. Folytatjuk az ipari park fejlesztését, főként a közművek és az utak rendbetételére, kerékpárutak kialakítására kerülhet sor. A „zöld város” kettes ütemébe a Flórián tér, a Béke tér és a Kompanik utca kerül bele. Sümeg belvárosában így kialakulhat egy második főtér. Zoób Kati tervezői munkájára is számítunk. Néhány év múlva ez a tér egy igazi mediterrán jellegű piazza lesz kiülőkkel, szökőkúttal. A csatornaelvezetés, az árkok lefedése is nagy hangsúlyt kap, elsősorban ily módon tudjuk növelni a parkolóhelyek számát. A második körben is számítunk turisztikai pályázatra, ebben szeretnénk támogatást nyerni a Ramassetter ház végleges rendbe tételére, valamint a Kisfaludy Emlékház fejlesztésére is.

Természetesen eredményeinkről és a munkák haladásáról továbbra is tájékoztatjuk a város lakosságát.

Végh László polgármester