Gimisek írták – Utazás és turizmus fakultáció, Budapesti kirándulás


Utazás és turizmus fakultáció

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület két munkatársa Hartmann Annamária és Bodó Petra látogatott el hozzánk, a Kisfaludy Sándor Gimnáziumba. Utazás és turizmus fakultáció keretében egy másfél órás interaktív előadást tartottak nekünk különböző feladatokkal és nyereményekkel. A cél az volt, hogy megismerjük, milyen helyi értékek fedezhetőek fel környezetünkben. Rövid bemutatkozás után két csoportra oszlottunk és az internet segítségével többek között a KÖSZI ifjúsági szervezetről kellett információt gyűjtenünk. Ezt követően az előadók digitális kivetítés, valamint létező példák segítségével prezentálták az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület munkáját. Végül egy kvízt tölthettünk ki az elhangzottakról, melynek három legtöbb helyes választ adó résztvevője jutalomban részesült. Méghozzá egy-egy üveg helyi termelő által készített málnaszörp formájában. A diákok nevében ezúton is szeretném megköszönni az érdekes és tartalmas előadást.

Holczer Ádám 12.C

 

Budapesti kirándulás

Új erővel a tavasz is megérkezett, így az osztályokban elkezdődtek a kirándulások szervezése. Ebből természetesen mi sem maradhattunk ki. Egy tanulmányi kiránduláson vettünk részt amit osztályfőnökünk, Szili Zoltán szervezett meg nekünk. Az útra a történelem tanárunk, Walter Katalin tanárnő is elkísért minket, aki saját idegenvezetőnké vált a fővárosban. Budapestről sok olyan érdekességet mondott el, ami számunkra fontos lehet az elkövetkező időkben pl az érettségin. Megnézhettük és sétálhattunk a Hősők terén, a Vajdahunyad várában, majd az Andrássy úton elindultunk kirándulás céljához a Terror Házába. A múzeumban pontokba lettek szedve különböző helyek és események. Így a házat az elejétől a végéig körbejártuk, megismerve a különböző eseményeket. Legérdekesebb helyszín a pince volt, hiszen itt vallató és kínzó szobák voltak. Ezeket részben ki is próbálhattuk, átérezve a szenvedést, amit néhány évtizede éltek át a fogvatartottak. A nap végén, hogy feledjük egy kicsit a borzalmakat, szabadidőt kaptunk az egyik bevásárlóközpontban.

Székely Zsófia 12.A

Az írásokat közreadta: Szili Zoltán tanár úr