Az emberek fegyelmezettségén is múlik, lesz-e strandi szezon a Balatonnál!


Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő a koronavírus okozta járványügyi helyzetnek a Balaton-felvidékre kifejtett hatásait összegezte (a Sümeg Városi Televíziónak adott interjújában). Hangsúlyozta, hogy a térség erőteljesen érintett a turisztikai válságban, s ezt a kormány gazdaságvédelmi intézkedései mellett legfőképpen a településen élők fegyelmezettsége tudja befolyásolni.

 

Azok a települések vannak a legnagyobb bajban – fogalmazott Fenyvesi Zoltán-, amelyek jelentősen a turizmusra épülnek, a vendégek igényeinek kiszolgálására fókuszálnak.  Így a nagyobb városok – Sümeg, Tapolca-, ahol magas színvonalú szállodák működnek, melyek jelentős munkáltatók és adófizető vállalkozások. Magas bevételtől esnek el ebben az időszakban, és ezzel együtt az önkormányzatnak befizetendő adók sem teljesülnek. Ugyanez figyelhető meg a Balaton-felvidéken is, hiszen jó bevételt vártak a nyártól, a strandoktól, a vendéglátó egységek működésétől. A kormány első intézkedési csomagja főként a járulékfizetési kedvezményekkel, valamint a hiteltörlesztési moratóriummal segítette az érintetteket, lélegzetvételhez jutottak a cégek – folytatta a képviselő.

Az április 6-i Orbán-tervként ismertetett programcsomag pedig további kedvezményekről, támogatásokról szólt. Egyértelműen mutatják az intézkedések, hogy a kormány nem hagyja magára a bajbajutottakat, az emberek egészsége és az emberi élet védelme mellett a gazdasági támogatásokra is nagy hangsúlyt fektetnek.

A turizmus ágazatában jelen helyzetben 600 milliárdnyi összeget biztosít a kormány fejlesztésekre. Intézkedéseivel elsősorban – a munkahelyek megtartása mellett – magasabb szolgáltatás kialakítására ösztönzi a vállalkozókat. A válság után pedig cél a belföldi turizmus erősítése. Ennek érdekében dolgozták ki a Szép kártyákra vonatkozó előnyöket, az idegenforgalmi adót pedig eltörölték év végéig. Optimista szemlélet szerint júliustól talán újra megnyithatnak a strandok. Ehhez nagyon fegyelmezettnek kell lennie mindenkinek, be kell tartani a kijárási korlátozásokra vagy a további szigorításokra vonatkozó szabályokat. Ezen sok múlhat, hiszen ha elhúzódik a járvány, ezen a nyáron nem fogunk strandolni – folytatta gondolatait Fenyvesi Zoltán.

Kiemelte, hogy az autóipari beszállító cégek is bajban vannak, akik az alkatrészeket ezidáig Kínából kapták. Ez a térségben elsősorban Ajkát érinti, ahol az ipari parkban több vállalkozás is erre alapozott.

Az ajkai kórházról szólva elmondta, a járványkórházzá alakítás során a korábbi 14 intenzív ágyszám hamarosan 80-ra bővül, és 350 millió Ft-nyi támogatás érkezett, mely azt eredményezte, hosszú évek után először jelenthető ki, hogy nincs adóssága az intézménynek. A védőfelszerelések folyamatosan, megfelelő ütemben érkeznek Veszprém megye járványkórházába.

A járvány okozta gazdasági helyzetben azonban – az intézkedések ellenére – sokan veszítik el munkahelyüket a térségben, sok vállalat, kisvállalkozás már nem tud dolgozni, főként az említett területeken. A kormány szándéka, hogy minél előbb újrainduljon a gazdaság, talpra álljanak a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt. A nehézségek és a sokféle feladat mellett örömmel tölt el – zárta nyilatkozatát Fenyvesi Zoltán, hogy a bajban az összefogásnak, egymás segítésének, a tenni akarásnak, adakozásnak szép, emberi példái mutatkoznak meg térségünk településein.