ADVENTI CSALÁDI BARKÁCSDÉLUTÁN


  1. december 15-én, pénteken tartottuk intézményünkben a hozzátartozókat is meginvitáló, már hagyományosnak mondható barkács délutánunkat.

Csoportonként zajlott a rendezvény, ahol a megjelent hozzátartozókat, vendégeket rövid ünnepi összeállítással fogadták és üdvözölték a gyermekek.

 

A Napocska csoportban a délutáni pihenés után óriási izgalommal vártuk a szülőket, hogy az alkalomra összeállított kis műsort megmutassuk.

A közelgő ünnepekhez kapcsolódó versből, dalból és a díszes üvegmécseseket felvonultató táncból álló szereplés igazán szívhez szóló, ünnepi hangulatot kölcsönzött a délutánnak.

Ezután pedig következett a gyakorlatias alkotómunka, ahol adventi koszorút és ajtódíszt készítettek a gyermekek a szülők, nagyszülők, esetleg a testvérek segítségével.

Az előre elkészített mintadarabok megmutatása után kerültek az alapanyagok kiosztásra, így az alkotási kedv megindult az egyéni elképzelés és gondolatmenet alapján.

A munkálkodás közben a résztvevőket meleg teával és mézes kaláccsal kínáltuk.

A munka befejeztével a csoport adventi koszorúján meggyújtott két gyertya mellett Szántó Ferencné egy mesét mesélt el. Ezt követően mindenkinek megköszönte a részvételt és egyben meghitt, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt a családoknak a csoport nevében.

Búcsúzóul pedig a gyerekek átnyújtották a hozzátartozóknak a nagy gonddal és szeretettel előre elkészített gyertyatartót és a már korábban elültetett és féltőn gondozott Luca búzát, melyet az otthonokban az ünnep díszeként helyezhetnek el.

 

Balogh Ildikó

óvodapedagógus