A belvárosi közlekedés csúcspontja: Megépült a körforgalom a Flórián-téri kereszteződésben


A belváros szívében a korábbi négyes útkereszteződés teljes átépítése történt meg az elmúlt hónapokban. Jelenleg az utolsó simítások vannak hátra, készül a parkosítás is, a forgalom pedig már zökkenőmentesen halad az új körforgalomban.

Régi igénye volt a sümegi embereknek, a belvárosban közlekedőknek, hogy a kereszteződés helyzete megoldódjon. Évtizedekkel ezelőtt, míg kevés gépjármű volt, jól funkcionált, azonban az utóbbi 20 évben sok gondot okozott. Történtek forgalmirend-változások, de a hosszas várakozást és a balesetveszélyes helyzeteket nem lehetett kiküszöbölni, ráadásul az iskola és a piac és több bevásárló egység közelsége is bonyolította a helyzetet.

 

A szakemberek véleménye egybe hangzó volt azzal kapcsolatban, hogy a körforgalom kialakítása lehet a jó megoldás. Így pályázott az önkormányzat a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül, és az elnyert közel 200 millió Ft-os támogatásból tudta az elmúlt közel egy év alatt kialakítani a körforgalmat. A tervezéstől a kivitelezés végrehajtásáig több év eltelt, így ezt a forrást saját erőből ki kellett egészíteni, de ez nem okozott fennakadást.

Az egyik legnagyobb – és hosszan tartó – feladat a kereszteződésben található közművek kiváltása volt, és bonyolította a helyzetet, hogy a Közútkezelő-vel is szorosan együtt kellett működni.

A lakosok, a gépjárművekkel, kerékpárral közlekedők és nem utolsósorban a gyalogosok legnagyobb örömére a tavaly nyáron indult építkezés hamarosan teljesen befejeződik.

Április 22-én a műszaki átadás megtörtént. Jelenleg a parkosítást, a körforgalom közepének kialakítását végzik a szakemberek.  Virágosítanak, füvesítenek és készül a körforgalom közepe, ahol egy tetszetős zászlótartó kerül elhelyezésre, valamint dekoratív mintájú térkőkialakítás lesz, és látványos parkosítás történik. Ez a tér új dísze lesz a városnak.

Természetesen nemcsak esztétikailag fontos a körforgalom kialakítása – hangsúlyozta Végh László polgármester a helyszíni szemle során -, a biztonságos forgalomra gyakorolt áldásos hatása lesz a legfontosabb. Ezúton is köszönetét fejezi ki mindenkinek az elmúlt hónapok során tanúsított türelemért.  Napjainkban – mondta -, a 21. században nem lehet olyan kényelmesen éldegélni, mint korábban. Ismét bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ugrásszerű fejlődést megvalósítani, így tudunk az igényeknek megfelelni. Hónapról hónapra élhetőbb város Sümeg! 

 

A város vezetője fokozottan kéri a gépjárművel közlekedő lakosságot, hogy különösen a Petőfi utca felől lelassítva közelítsék meg a körforgalmat, valamint ki kell emelni, hogy a Kossuth utcában tilos a tehergépjárműkkel való behajtás. 

A körforgalom építkezésével párhuzamosan haladt  – egy másik projektből  – a Petőfi és Árpád utcában a parkolók kialakítása és ezzel együtt parkosítás. Nyár elejére ez is elkészülhet.

Fontos még megjegyezni a közlekedési fejlesztésekkel kapcsolatban, hogy a teherautó és kamionos forgalom remélhetőleg hamarosan elkerüli a belvárost, hiszen készen van – de átadása még nem történt meg – az ipari parknál az elkerülő út, mely a Hévíz- Keszthely-i forgalmat bonyolítja majd, így a belváros  fellélegezhet.