VII. Zsófia bál a jótékonykodás jegyében


Hagyományosan idén is sor került a város jeles társadalmi eseményére, a Zsófia bálra az önkormányzat szervezésében, a Hotel Kapitányban. A több mint 200 bálozó vendég előtt lépett fel a Kán Mongól Lovas Kaszkadőr Egyesület Leykával, Mongólia néptáncbajnokával. Később operettműsort, valamint Márió előadását élvezhették a jelenlévők. A rendezvény bevétele ezúttal is jótékony célokat szolgált: a Ramassetter-ház udvarának felújításához járultak hozzá a vendégek a belépőjegyek és a tombolaszelvények összegével. 

A Zsófia bál még ma is Kompanik Zsófia emlékét idézi meg. A jótékonysági rendezvény névadója Zsófia asszony, Ramassetter Vince felesége, aki fogékony volt a nehézsorsú gyerekek, családok  gondozására, ápolására. Az általa működtetett alapítványokon keresztül szervezte meg a segítséget és alapította meg az óvodát, amely ma is az ő nevét viseli. A bál fővédnöke, Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében méltatta Sümeg fejlődését, megújult intézményeit, úthálózatát, amelyekre büszkék lehetnek a helybéliek. Szólt a történelmi hagyományokra, kultúrára épülő programok jelentőségéről is. Ha farsang, akkor pedig Zsófia bál – hangsúlyozta, amely a legszínvonalasabb események sorába tartozik. A város polgármestere, Végh László örömének adott hangot, hiszen az emberek már számon tartják ezt a programot, Veszprém és Zala megyében egyformán jó híre van. Sümeg nagy gondokkal küszködött, de napjainkban már a fejlődés biztos útjára léptünk – mondta. Kiváló lehetőség a bál arra is, hogy a vállalkozásokkal továbbra is jól működő kapcsolatokat ápoljunk – hangsúlyozta.  Böjte Éva, a rendezvénynek helyet adó hotel igazgatónője is a vállalkozások és a város közötti összefogás jelentőségét emelte ki köszöntőjében. A bálon kitűnő hangulatot teremtettek a mongol fiatalok táncukkal, színvonalas műsort adott a Tihanyi-Tóth Csaba és Bognár Rita alkotta művészpáros, hajnali egykor pedig Márió, a harmónikás lépett a bálozó közönség elé. Az est során a Start zenekar húzta a talpalávalót. 

A tombolasorsoláson értékes nyeremények találtak gazdára. A szervezők ezúton is köszönik a felajánlásokat: 

Készpénz felajánlások: Hotel Kapitány Wellness 250 000 Ft és 50 000 Ft; Németh Zoltán alpolgármester 50 000 Ft; 

Tombola felajánlások: Ookami Masszázs Stúdió – Molnár Gábor (Yumeiho terapeuta) – masszázs ajándékutalvány; Paukovics László 3 db könyvcsomag CD-vel; Sümeg és Térsége TDM és Sümeg Tourinform Iroda – 2 db ajándékcsomag; Oszkai Réka- Oszkai Kerámia – kerámia csomag; Éltető Balaton-felvidékért Egyesület – ajándékcsomag; Kisfaludy Sándor Emlékház – könyvcsomag; M&D Tours utazási iroda – 3db 10 000 Ft értékű utazási utalvány; Kisfaludy Sándor Művelődési Központ – 5 ü pezsgő; Fa Max Kft – 1 db 7000 Ft értékű madáretető, 1 db 10 000 Ft értékű kisszék, 1 db 10 000 Ft értékű stokedli; Kisfaludy Vendégház, Remete József tulajdonos felajánlása – nagy torta; Kisfaludy Vendégház, Remete József tulajdonos felajánlása – kis torta; Sümeg Városi Sportegyesület – Sümeg város csapata által aláírt focilabda és ajándékkosár; Hotel Kapitány Wellness – 3 db egyenként 2 főre szóló wellness hétvége az ország különböző exkluzív szállodáiba; Hotel Kapitány Wellness – 5db egyenként 2 főre szóló lovagi torna megtekintése, és az azt követő vacsorán való részvételi lehetőség; Blázsovics Ádám – háromszoros teqball Világkupa győztes által aláírt teqball labda; Bezedics Kft – 2 üveg  whisky; Sümegi Pálinka – 2 db pálinka ajándékcsomag; Chocholate Brown szolárium – 1 db szolárium bérlet; Egly Családi Pincészet – exclusive bor összeállítás; Sör László Pincészete – 3db ajándékcsomag; Röplabda szakosztály –  aláírt meccspóló.