Tovább bővült „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyes közösség


Habár a 2020-as esztendő az egész országot kihívások sora elé állította, a Balaton-felvidéken működő helyi termelők és szolgáltatók ezen időszak alatt is szorgosan tevékenykedtek.

Ezeket a vállalkozókat fogja össze az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület a 2014-ben bevezetésre került „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyrendszerben.

A védjegy célja, hogy az Egyesület működési területének 59 településén a különleges minőséget képviselő, társadalmi, környezeti, gazdasági felelősségvállalás terén is együttműködő termelőket, szolgáltatókat népszerűsítse, versenyképességüket erősítse.

A kínálat meglehetősen sokszínű: élelmiszerelőállítók, borászatok, éttermek, szálláshelyek, kézműves és kisipari tevékenységet folytatók alkotják a közösséget. Hozzájuk az idei évben hét új tag csatlakozott, valamint mellettük kettő, már a védjegyet használó termelő kapott minősítést új termékeire.

Külön öröm, hogy Sümeg, valamint környező települések közül Csabrendek és Sümegprága mindhárom csoportba szolgáltattak új védjegyeseket.

Élelmiszerelőállítás kategóriában Hettyei Attila aszalványaival, és a régi korok ízeit idéző paradicsomból és paprikából készült termékeivel nyerte el a védjegyhasználat jogát, 

az Azur Kft. gyógy-, és fűszernövény szörpjei,

valamint a Rendeki Levendula Farm gyümölcszseléi, zöldségkrémjei és egyedi levendulás ajándéktárgyai részesültek minősítésben.

Vendéglátás tekintetében a Varga Vendégház Sümegprágán,

kézművesek közül pedig a rég elfeledett mesterséget űző Molnár Gábor kapta meg a védjegyet egyedi kárpitozású bútoraival.

Mellettük Puskás Szilárd különleges fajtamézei, és a különleges hangulatú Barnagi Vendégház is büszkén használhatja ezentúl „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyet.

Elnyerte a védjegyhasználat jogát a nagy múltra visszatekintő Lavender Tihany Kft., amely a sokak által oly nagyon kedvelt levendula feldolgozással foglalkozik a gyógynövény magyarországi hazájának is tekinthető félszigeten. A Nagyvázsonyban tevékenykedő Szücs Borka, vagyis Piktorella pedig színekben él, élményeket álmodik falra, fára, egyedi ajándéktárgyai pedig mindenki számára örömöt sugároznak.

Az Egyesület a koronavírus járvány idején is igyekszik a védjegyes közösséget támogatni. Tavaszhoz hasonlóan online kiadvány formájában gyűjtötték össze azokat a termelőket és szolgáltatókat, akiktől biztonságosan beszerezhetőek a karácsonyra szánt ajándékok. Az kiadvány az Egyesület honlapján (www.eltetobalatonfelvidek.hu), valamint Facebook oldalán érhető el.