Közlekedik a család 2018-ban is


Hetedik alkalommal rendezi meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közlekedésbiztonsági vetélkedőjét, amelynek a fődíja egy Skoda személygépkocsi.

A vetélkedősorozat elsődleges célja, hogy minél szélesebb körben felhívja az állampolgárok figyelmét a körültekintő, megfontolt közúti közlekedés fontosságára, a szülői példamutató magatartásra és a család közösségnevelő erejére, különös tekintettel az idén meghirdetett Családok Évére.

A Veszprém megyei döntő 2018. május 26-án 9 órától 17 óráig lesz a veszprémi TESCO áruház parkolójában.

Mind a megyei, mind az országos megmérettetésen autós ügyességi feladatokra, KRESZ teszt kitöltésre, egészségügyi és egyéb ügyességi feladatok végrehajtására kell számítani. A megyei döntőn értékes nyeremények várják a résztvevőket.

A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6–17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek. Egy család csak egy területi versenyen vehet részt.

A családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérik össze majd felkészültségüket.

Az érdeklődők jelentkezhetnek elektronikus úton  a  www.kozlekedikacsalad.hu internetes portálon, vagy személyesen a vetélkedők napján, a területi versenyek helyszínein. A verseny pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről bővebb tájékoztatást a fenti honlapon olvashatnak.

Vár mindenkit szeretettel a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 7. esztendeje szervezi meg a „KÖZLEKEDIK A CSALÁD” vetélkedő sorozatot, amelynek a fődíja egy Skoda személygépkocsi.

A Veszprém megyei döntő 2018. május 26-án 9 órától 16 óráig lesz a veszprémi TESCO áruház parkolójában.

A Közlekedik a család verseny célja, hogy kiválasszuk azt a szerencsés Veszprém megyei családot, aki a június végi országos megmérettetésen megnyeri és hazaviszi az új

Nincs különös feltétel a részvételhez, csak a család egyik tagja rendelkezzen „B” kategóriás vezetői engedéllyel, egy gyermek pedig tudjon biztonságosan kerékpározni. A résztvevő gyermek nem töltheti be a 18. életévét.

Mind a megyei, mind az országos megmérettetésen autós ügyességi feladatokra, KRESZ teszt kitöltésre, egészségügyi és egyéb ügyességi feladatok végrehajtására kell számítani. A megyei döntőn értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Regisztrálni a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon kell. Ugyanezen az oldalon már online játék is folyik értékes különdíjakért.

Vár mindenkit szeretettel a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.