KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYÉBEN TATAI GYEREKEK KAPTÁK AZ ADOMÁNYOKAT AZ „EGY CIPŐBEN JÁRUNK” PROGRAM KERETÉBEN 


KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYÉBEN TATAI GYEREKEK KAPTÁK AZ ADOMÁNYOKAT AZ „EGY CIPŐBEN JÁRUNK” PROGRAM KERETÉBEN 

Sajtóközlemény, Gógánfa, 2018. december 21.

 

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szeptember utolsó péntekén, az Európai Diáksport Napja budapesti kiemelt rendezvényén indította el az „Egy cipőben járunk” névre keresztelt társadalmi felelősségvállalási programját. A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy a sportolásban ugyanolyan fontos az egyenlő esélyek biztosítása, mint az élet bármely más területén. Ezért a sportszervezet jelképes sportcipőgyűjtést indított, amelyeket december folyamán a nehéz körülmények között élő, sportolni vágyó gyermekek számára juttat el. Veszprém megyében a Gógánfai Fekete István Általános Iskola tanulói kapták meg az adományokat.

 

Az MDSZ országosan mindösszesen 569 pár sportcipőt gyűjtött össze az idén indított, mintegy két hónapig tartó kampánya keretében. Az akciót olyan közéleti személyiségek, valamint egykori és jelenlegi élsportolók részvételével indította útnak a szövetség, mint Schmitt Pál, Navracsics Tibor, Szabó Tünde, Gergely István, Baji Balázs, Kiss Gergő, Kovács Katalin, Stohl András, Nemcsák Károly és Gerendai Károly. Az összegyűjtött több mint 500 pár sportcipőt az MDSZ országos hálózata segítségével juttatja el minden megyében egy-egy iskolának. „Nagyon örülünk, hogy már első évben, a program indulásakor ilyen mennyiségű adomány gyűlt össze. Ezúton is szeretném megköszönni a felajánlásokat minden ismert és civil adományozónak, továbbá a cégeknek és szervezeteknek, akik nem egy esetben akár 30-50 párral is hozzájárultak a gyűjtéshez!” – mondta el Balogh Gábor MDSZ elnök, a program elindítója. Az adományozók teljes listája megtalálható a program honlapján, a www.egycipoben.hu oldalon

A gyűjtés keretében az MDSZ az adományozókat arra kérte, hogy a cipőfűzőkre kötve lehetőleg egy személyes, motiváló üzenetet is fogalmazzanak meg, melyek útravalóul szolgálhatnak azoknak a gyerekeknek, akikhez a cipők végül eljutnak, és a testnevelés órákon és a sportköri foglalkozásokon használják majd a lábbeliket. 

Az iskolák kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vett az MDSZ, így többek között a 2017/2018. tanévi NETFIT® mérési időszakában rögzített eredményeket, azaz az Intézményi Fittségi Indexet, továbbá azt, hogy az adott intézmény valamilyen okból hátrányos helyzetű (kedvezményezett) településen, vagy járásban található-e a vonatkozó jogszabályok szerint. Végül, a döntés során az iskolák diáksport területén mutatott aktivitását is mérlegelték, azaz hogy bekapcsolódnak-e, illetve milyen intenzitással a Diákolimpia®, vagy éppen az Európai Diáksport Napja programjaiba.

Ez alapján Veszprém megyében Gógánfa településen a Gógánfai Fekete István Általános Iskola kapja meg most decemberben, karácsonyi ajándékként az adománycsomagokat. A Veszprém megyei csomag átadása december 21-én zajlott a Gógánfai Fekete István Általános Iskolában, amelyen részt vett Gógánfa település polgármestere Nagy Róbert, Simon Lajos Dabronc polgármestere, Szűcs Attila a Balatonfüredi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-Dunántúli Regionális Irodájának vezetője is.

A sportcipők kiosztását a gyerekek között az iskolák pedagógusai végzik, ez biztosíthatja, hogy azok a motivációs üzenetekkel a legjobb helyre kerüljenek, és minél tovább szolgálják a diákok mindennapos testmozgását.

A program háttere

Az MDSZ immár a negyedik tanév óta működteti a NETFIT® rendszert, amelynek keretében a hazai általános és középiskolás gyerekek fittségmérése zajlik. A mérési eredmények arra hívták fel a figyelmet, hogy erős összefüggés van az egyes országrészek, régiók gazdasági fejlettsége és az ott élő gyermekek fittségi mutatói, eredményei között.  Az adatok alapján az rajzolódik ki, hogy a kevésbé fejlett térségekben, településeken élő, valamint a kedvezőtlenebb anyagi körülmények között élő családokban nevelkedő hátrányos helyzetű gyermekek fittségi állapota fokozottabb fejlesztést igényel, mint azon tanulók esetében, akik jobb feltételek, vagy családi jövedelmi viszonyok mentén élhetik mindennapjaikat. Ez azt jelenti, hogy ezek a diákok nagyobb eséllyel találkoznak felnőttként életmódbetegségekkel, mint az e tekintetben kedvezőbb helyzetben lévő térségekben, településeken, családokban élő társaik. A családok számára a gyerekek sportolása időt, odafigyelést és anyagi ráfordítást is igényel, és ezek közül az egyik legnagyobb pénzügyi teher a sportruházat, a sportszerek, a sportfelszerelések megvásárlása. Az MDSZ programja a sportoláshoz szükséges és időről-időre cserére szoruló sportcipő beszerzésében segíti a családokat.

 

A Magyar Diáksport Szövetség  

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

 

További információ:

www.egycipoben.hu

Szilágyi Andrea

Magyar Diáksport Szövetség szilagyi.andrea@mdsz.hu www.mdsz.hu

70 394 959