Elindultam szép hazámból


Elindultam szép hazámból

Miller Lajos városunk díszpolgára vendégeskedett a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. A közönség megtekintette a róla készített portréfilmet majd Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője beszélgetett a Sümegről elszármazott művésszel. 

Csodálatos élménnyel gazdagodtunk, április 2-án délután. Miller Lajos, Kossuth – és Liszt Ferenc díjas operaénekes, a Nemzet Művésze látogatott el hozzánk egy filmvetítéssel egybekötött baráti beszélgetésre. Készültünk egy meglepetéssel is: Hegedűs László Boldizsár, a Ramassetter Vince Általános Iskola diákja egy sümegi népdalcsokorral köszöntötte vendégünket, varázsolta el a szép számban megjelent hallgatóságot. A rendezvényen a Magyar Művészeti Akadémia által készített, Elindultam szép hazámból című portréfilmet néztük meg közösen. Az MMA rendes tagjáról Petrovics Eszter rendezésében 2017-ben készült film szépen hangsúlyozza a sümegi éveket is. A portréfilmben megismerhettünk egy példaértékű, sikeres, színes életutat, egy különleges, szerény, hatalmas tehetséggel bíró embert, egy nagy ívű pályát, mely a világhírig vezetett. A vetítést követően a művésszel, Juhász Judit a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője beszélgetett.

Miller Lajos életútja üzenet a mai fiataloknak, hogy ilyen kisvárosból is lehet nagy utat bejárni és híressé lenni.  Az érzelmes, szívhez szóló társalgás szép lezárása volt a tavaszi délutáni programnak.

Rendező és Holdvilág

Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezünk András Ferenc Kossuth-díjas filmrendezővel.

 

A Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a Magyar Film Ünnepe, melyet vetítések és programok kísérnek országszerte.
Sümeg a város díszpolgárával ünnepel ezen a napon, András Ferenc Kossuth-díjas filmrendezővel.

A programon megtekintjük Bonta Zoltán rendezésében 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia által készített, Rendező és Holdvilág című portréfilmet és a Szerelmes földrajz sorozatban András Ferenccel készült kisfilmet is.

Bonta Zoltán rendező filmjeiben a történelmi léptékű vágyak és illúziók meghiúsulását tükröző, gyakran iróniától sem mentes társadalomkritikát mindig áthatja a szülőföld iránt érzett elköteleződés és múlhatatlan szeretet.
Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával Oszkai Réka beszélget.

Az esemény támogatója az MMA.
Sok szeretettel várunk mindenkit!