A Magyar Honvédség, mint karrierlehetőség


Számos fórumon olvashatjuk az utóbbi időben, milyen kedvező lehetőségeket kínál a Magyar Honvédség. Sorra jelentik be a nagyszabású fejlesztéseket, melynek eredményeként a szárazföldi haderőnem és a légierő teljes megújuláson megy keresztül. Megindult a hazai fegyvergyártás, a katonák modern, egyéni harcászati felszerelést kapnak, a koronavírus járvány hatására pedig – kapcsolódva a kormány munkahelyteremtő programjához – akár több ezer ember számára biztosíthat a honvédség speciális önkéntes tartalékos szolgálati lehetőséget.

Veszprém megyében is sokan éltek ezzel a lehetőséggel: mellyel a biztos havi jövedelmen túl alapvető harcászati, tereptani és alaki ismereteket szerezhetnek. A veszprémi toborzóiroda katonái folyamatosan hangsúlyozták, hogy ez a szolgálatforma akár az állandó, szerződéses jogviszony előszobája is lehet, hiszen július óta számos példát láttak erre.

Más lehetőségek is állnak azok előtt, akik szeretnének kilépni a komfortzónájukból és szívesen kipróbálnák magukat katonaként. Veszprém megyében például eddig több mint 200-an jelentkeztek önkéntes területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett. A katonákat kizárólag helyben képzi és foglalkoztatja az MH 2. vitéz Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, behívásuk időszakosan történik. Főként városi ünnepségeken, megemlékezéseken, illetve katasztrófahelyzetek elhárításában vehetnek részt, melyért egyszeri szerződéskötési díjra, rendelkezésre állási díjra, a tényleges szolgálat idejére pedig fizetésre jogosultak. Népszerű az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat is, aki ezt választja, jóval komplexebb módon kapcsolódhat a honvédséghez.

A Magyar Honvédség a civil végzettséggel rendelkező jelentkezőkkel szerződéses jogviszonyt is létesíthet, ez esetben az újoncok hivatásszerűen, napi 8 órában látnak el katonai feladatokat. Ezek szakmájukhoz, szakterületükhöz is kapcsolódhatnak, de ez nem elvárás, hiszen már általános iskolai végzettséggel is lehet jelentkezni. Természetesen a nagykorúság ebben az esetben is feltétel, csakúgy, mint a büntetlen előélet, a bejelentett magyarországi lakóhely és a magyar állampolgárság. A szerződéses katonák esetében a jó fizikai állóképesség és a kifogástalan egészségügyi állapot fontos elvárások. A jelentkezők fizikai alkalmasságát 3200 méter futással, fekvőtámasszal és felüléssel mérik, a maximális 360 pontból legalább 220 pontot teljesíteni kell. A kezdő fizetés minimális összege rendfokozattól és beosztástól függően, bruttó 255 ezer és 413 ezer Ft között mozoghat, ezen felül járhat nyelvvizsgapótlék, havi 12 ezer Ft SZÉP-kártya juttatás, lakhatási támogatás, közlekedési támogatás, 4700 Ft nyugdíjpénztári hozzájárulás, ingyenes egészségügyi ellátás, illetve gyermeknevelési, iskolakezdési, családalapítási támogatások is.

A járvány ellenére a toborzóirodák nem szüntették meg ügyfélszolgálatukat, így a veszprémi, Jutasi út 20. szám alatt található iroda is üzemel, a higiénés szabályok betartásával. Az iroda telefonos és elektronikus elérhetősége megtalálható a www.iranyasereg.hu oldalon, ugyanitt online is be lehet nyújtani a jelentkezést.