88,5 milliárdot kap Veszprém a kormánytól a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évadra


Veszprém és a Bakony-Balaton régió 2018-ban nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, melyet 2023-ban viselhet. A megyeszékhely többségi tulajdonában álló Veszprém-Balaton 2023 Zrt., már több mint egy éve dolgozik a nyertes pályázati anyag megvalósításán. A program legfőbb célja, hogy létrehozza Európa és Magyarország új kulturális-kreatív térségét, így ennek érdekében szervezik művészeti és kulturális programjukat, fejlesztik a terület meglévő infrastruktúráját és erősítik a régió kulturális intézményeit és civilszervezeteit.

„Az EKF cím esetében európai kitüntetésről van szó, a program kivitelezéséhez szükséges forrásokat azonban mindig a nemzeti kormányok biztosítják.”-mondta el dr. Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos. „Ugyan már régóta benne volt a levegőben, Magyarország Kormánya tegnap hivatalos formában is rendelkezett a program lebonyolításához szükséges forrásokról. Ennek köszönhetően stabil anyagi háttérrel folytatódhat a már megkezdett előkészület. Programfejlesztésre és ezzel kapcsolatos költségekre 21,15 milliárd forint, infrastrukturális beruházásokra pedig 28,35 milliárd forint áll rendelkezésre. A kormányhatározat részét képezi a Veszprémi Főegyházmegye számára megítélt 39 milliárd forint támogatás is, melyet az érsekség a vár megújítására és a történelmi egyházi épületek újbóli használatbavételére szán. Az anyagi támogatáson túl a kormány egy törvény formájában biztosítja majd az Európa Kulturális Fővárosa program sikeres megvalósulását.”-folytatta a kormánybiztos.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „A kormány döntése hozzásegít minket ahhoz, hogy maximálisan kiaknázhassuk az Európa Kulturális Fővárosa címünkben rejlő lehetőségeket, és meg tudjuk mutatni a világnak, hogy milyen jó hely Veszprém és a Bakony-Balaton régió. Eddigi sikereinket gazdag történelmi múltunknak, a kulturáltól pezsgő jelenünknek és az ambiciózus jövőképünknek köszönhettük. Örülünk neki, hogy ezt a jövőképet a kormány is magáénak érzi és támogatja. Nekünk az EKF cím nem azt jelenti, hogy Európa fesztivál fővárosa leszünk, mi a kultúra eszközeivel szeretnénk új pályára állítani a város és a régió gazdaságát. Minden bizonnyal élvezni fogom a 2023-ig tartó utat, de polgármesterként nekem az a legfontosabb, hogy mi vár ránk 2024-től. Szeretném, ha a város megőrizné azt a kedvességét, amit mindannyian szeretünk benne, de tovább tudna fejlődni, hogy Közép-Európa legélhetőbb városává váljon.”

Dr. Udvardy György a Veszprémi Főegyházmegye érseke tájékoztatójában kiemelte, hogy a Főegyházmegyei komplex projekt célja a veszprémi vár területén elhelyezkedő egyházi – és egykor egyházi – tulajdonban lévő ingatlanok szerepének és állagának rendezése, valamint turisztikai hasznosítása oly módon, hogy azok a Veszprémi Érsekség szándéka mellett a közjót, Veszprém város és a nemzet érdekeit, valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 kiemelt esemény céljait is maximálisan és hosszú távon szolgálhassák. A projekt közvetlen céljai címszavakban: városkép, esztétika, méltó megjelenés, funkcionalitás, foglalkoztatás, élmény, turizmus, kultúra, közösség, nemzet. A projekt fontosabb elemei: volt Piarista Gimnázium és Templom épülete, Érseki Múzeum és Látogatóközpont, Érseki Palota belső rekonstrukció, Zarándokszállás, Székesegyház belső rekonstrukció, Orgona, Látvány-levéltár és Látvány-könyvtár a Nagyszeminárium épületében, Pasztorális- és Kulturális Központ, megújuló Szent György Kápolna, megújuló Boldog Gizella Kápolna, stációk a Benedek-hegyen,

Veszprém a magyar történelemben a honfoglalás óta fontos szerepet játszik, történetének alakításában olyan személyek vettek részt, mint Géza fejedelem, Boldog Gizella királyné és Szent Margit hercegnő. A magyarok megtelepedése után fejedelmi szállásterületként szolgáló település Székesfehérvárhoz és Esztergomhoz mérhető szerepet töltött be a közéletben. Első központi funkciói is 1000 éves múltra tekintenek vissza, a vallási, püspöki központ alapozta meg hírnevét, máig tartóan meghatározva a város egyházi szerepkörét. Ezzel az évszázadok alatt megszülető szellemi és kulturális érték erejével kívánunk aktívan, együttműködve hozzájárulni Veszprém városa és a régió felemelkedéséhez, méltó jövőjéhez.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője azt nyilatkozta „Ahogy Miniszterelnök úr is mondta, a veszprémiekre szép idők várnak. Magyarország Kormánya a szívén viseli fejlődésünket, Veszprém és a térség pedig él a lehetőséggel.

A Modern Városok Program keretében közel 100 Mrd forintból valósulnak meg beruházások, amelyek egy részének megvalósítása már folyamatban van, mint a Veszprémi Városi Uszoda, a másik fele pedig hamarosan elkezdődik, például a tornászgyakorló építése. 

Megkezdődött a déli elkerülő régóta várt fejlesztése is, amivel kétszer két sávosra bővül a Litéri és a Balatonfüredi csomópont közötti szakasz.

Mindezen fejlesztések megvalósulásával hosszú évek munkájának gyümölcse érik be.”