2019 Ady-évként vésődik be az emlékezetünkbe. A modern magyar irodalom egyik legnagyobb lírikusa 100 éve nincs köztünk. Nincs köztünk, vagy mégis itt van velünk? Lelkünkben nyomot hagyott. Nemcsak a róla szóló megemlékezések, emlékműsorok kapcsán, de zsigeri szinten ható költeményei és jelentős publicisztikai írásai révén is. Adyt napjainkban sem kell úgymond „aktualizálni”, mert minden gondolata, sora örökre és örök érvényűen aktuális.
Az első két programunkat október 4-én tartottuk, Ady, de másképp címmel. Holden Rose (Kovács Attila) író zseniális előadásokkal örvendeztette meg délelőtt a Kisfaludy Sándor Gimnázium diákjait, délután pedig a felnőtt korosztály érdeklődőit. Érdekfeszítő, humoros köntösben, sajátos stílusban mutatta be Ady Endre életútját, munkásságát az adott történelmi események folyamába ágyazva.
Ady születésnapján, november 22-én szinté két verses előadással készülünk. A programok a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kerülnek megvalósításra.
A születésnapot a Kisfaludy Művelődési Központ könyvtártermében Kiss György énekmondó, Új időnek új dalaival című összeállításával indítjuk. A 10 órakor kezdődő verses-zenés előadásban a százéves sorok élő érzéssé és indulattá válnak, így emlékeztetve a XX. század elejének géniuszára.
Ezen a napon 18 órakor a Színházteremben Turek Miklós színész produkciója zárja a sorozatunkat. A napisten papja című, Versszínházi monodráma Adyról és költészetéről szól. Turek Miklós színész, csaknem egy évtizede indított VERSSZÍNHÁZI vállalkozásának fő célkitűzése, hogy a magyar közönség újra fölfedezze páratlan nyelvi értékeit, melyek egy igazán egyedülálló és figyelemre érdemes gondolat és érzelemvilágot közvetítenek. Ahogy Kányádi Sándor fogalmaz „a vers az, amit mondani kell!”, de Miklós szerint „vers az, amit olvasni és hallgatni is kell!”
Rendezvényeinkre várunk mindenkit szeretettel!
2019: ADY 100
IRODALOMTÖRTÉNETI ÉRDEKESSÉG A XX. SZÁZADI MAGYAR LÍRA NAGY VÁTESZÉRŐL
1899 januárjában a Debreceni Hírlap szerkesztősége levelet kapott, amelyben a magát megnevezni nem akaró olvasó – Kíváncsi aláírással – aziránt érdeklődött, hogy miért olyan szomorú Ady Endre költészete? Adynak a levél hangvételének stílusából feltehetően nem volt nehéz rájönnie, hogy egy fiatal lány rejtőzik a Kíváncsi álnév mögött, ezért sietve válaszolt arra. Így bontakozott ki Ady Endre és a titokzatos Kíváncsi kisasszony levelezése.
De ki volt ez a fiatal lány, aki elhatározta, hogy leveleivel a költő pesszimizmusát az ellenkezőjére fordítja? Varga Ilona, merthogy így hívták a titokzatos Kíváncsit.
Adyt először egy felolvasó esten hallhatta még 1898-ban, ezután írta meg a már idézett levelét. 1899-ben kezdődő levelezésüket részéről végig a féltő gondoskodás, a biztatás, a segíteni tudás reménye, az aggódó szeretet jellemezte. Ugyanakkor kapcsolatuk hangnemét az is meghatározta, hogy a költő éppen udvarolt- e valaki másnak. Hogy miért nem engedett a költő kívánságának, hogy találkozzanak? Hogyan érzett a költő iránt és miért hallgatott titkáról? Erről így beszélt:
„Nagyon, de nagyon boldoggá tettek Ady levelei, bennük föl-fölviharzó lelke s a gondolat, hogy fölfogja lelkem melegét, figyel szavaimra, s dalra is késztetem őt. Mégis ott élt bennem egy nagy félelem, hogy az ő elképzelt Illije után kiábrándulna a valóságból, egyszóval, hogy elveszíteném őt. S ez, úgy éreztem százszorta rosszabb lenne annál, hogy még a kezét sem foghatom meg az életben, de leveleiből érezhetem lelkének felém lángolását.”
Szavaiból is érződik, hogy nem kisvárosi álszemérem, hanem önbizalomhiánya miatt utasította vissza Ady közeledését. Egyre gyérülő levelezésük a Léda-szerelem kezdetén ért véget, de a költő Nagyváradra költözése után is megemlékeztek egymásról.
A rejtély irodalomtörténeti felgöngyölítése akkor kezdődött, amikor 1951-ben Ady levelei az Akadémiai Könyvtárba kerültek – korábban már voltak tétova kérdezősködők, akiket Varga Ilona válaszra sem méltatott – de ekkor már csak két levél volt Kíváncsi jeligével.
A megoldhatatlannak látszó talány megfejtése végül Kovalovszky Miklósnak és segítőtársainak, Gyurói Nagy Lajosnak sikerült: 1958. augusztus 20-án megtalálták Ady Kíváncsi Ilijét.
Varga Ilona döntéséről, hogy felfedi titkát, így vallott:
„Úgy gondoltam mindig: maradjon mindez az én legbensőbb, szent titkom, kísérjen el halálomig, s ha rám borítják a szemfedőt, velem együtt sírba szállva lebegjen fölöttem egész életem szerelmének, aranyálmának: Ady Endrének emléke…
Meggyőztek azonban, hogy e romantikus elhatározás vétek volna éppen az ő emléke ellen, mert nagy veszteséget okozna az irodalomtörténetnek azzal, hogy megsemmisítené az ifjú, vívódó Ady lelkét feltáró vallomásokat. Átadom tehát őket az irodalomtörténet nyilvánosságának.”
Ez az érző szív hat évtizeden át őrizte, ápolta valóságos ereklyeként Ady Endréhez fűződő kapcsolatát. Hogy mit látott a költőben?
„Egy nagy poétának , szomorú, beszédes szemű, érdekes arcú fiatalembert, akinek vágytam lelki közelsége után. Lelkemet megragadta minden, ami ő volt. Ami benne szép és jó.”
Ilyen hát az igazi reménytelen, önzetlen szerelmes, legalábbis vallomása után így vonult be az irodalomtörténetbe, ez a finom lelkű, Kíváncsi kisasszony.
Forrás:
Kovalovszky Miklós: Emlékezések Ady Endréről I–V. Bp., 1961.
http://mek.oszk.hu/05500/05565/html/index.htm
Oszkai Réka
