Megtörtént a tanuszoda átadása


A Sümegi Tanuszoda a kormány támogatásának köszönhetően, teljes egészében központi költségvetési forrásból valósult meg. Sümeg Város Önkormányzata a tanuszoda területét, az odavezető utat és a parkolókat biztosította.

Így ennek a fejlesztésnek köszönhetően Sümeg városa adhat helyet ennek az impozáns tanuszodának, olyan hiánypótló létesítménynek, melyre Sümeg és térségének gyermek és felnőtt lakossága már régóta vágyott.

Régen itt volt a strand, melyre szívesen emlékeznek a sümegiek. Mára pedig felépült az új tanuszoda, mely remélhetőleg ugyanúgy kedvence lesz az itt élőknek.

Elsőként Végh László polgármester köszöntötte az ünnepélyes átadás résztvevőit. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Sümegnek és az egész járásnak fontos ez a mai nap, a felnövekvő generációnak pedig különösen.

Az európai színvonalú létesítmény hosszú távon szolgálja a fiatalok fejlődését, és elősegíti városunk, térségünk köznevelési feladatainak ellátását. Újabb színfoltként Veszprém megye sportolási lehetőségeinek és sikereinek elérése céljából. Ezt hangsúlyozta Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke.

Magyarország Kormánya 2014-ben döntött a köznevelési infrastruktúra – bővítő beruházások kapcsán arról, hogy országszerte tantermeket, iskolákat, tornatermeket újít fel és tanuszodákat épít. Az ezzel kapcsolatos gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős  államtitkár-helyettes

Nagy József főesperes kanonok Szent Pál apostol Korintusziakhoz írt leveléből idézett a sportlétesítmény megáldásakor. Kegyelmet kért az Úrtól és megáldotta a tanuszodát. Az épület a szellem és a test felüdülését szolgálja, a fizikum és a lélek megerősítését – mondta.

Az átadást jelképező nemzeti színű szalagot az államtitkár-helyettes, a megyei alelnök és a város polgármestere vágta át.

A hivatalos ceremónia után nyílott lehetőség a medencetér látványának megcsodálására.

A tanuszoda Horváth Zoltán tervező munkája, aki Makovecz Imre tanítványa volt, így a tőle megszokott és jól ismert stílusjegyek jelennek meg az épület formáján, különös tekintettel a beltéri íveken, a gerendázaton.

A Sümegi Tanuszoda egy  56×22 méter méretű földszintes épület, melyben két medence található. Egy 25 méteres, hatpályás, 190 cm mély, 26-28 °C hőmérsékletű  úszómedence, valamint egy 10×6 méteres, 80 cm mély  melegebb vízű, 30-32 °C-os tanmedence várja a sportolni vágyókat.

Az érdeklődő sokaság megcsodálta az épületet belülről is, következett aztán a medencében az első sportos produkció: művészi úszás; vagyis a szinronúszók ámulatba ejtő kombinációs kűrje.

Gondolnák, hogy a szinkronúszás az életmentő úszásból alakult ki? Máig az úszás képezi alapját, 1984 óta pedig már olimpiai sportág.

Külföldön komoly hagyományokkal rendelkezik, hazánkban 2003 óta indult jelentős fejlődésnek. Szépsége és változatossága miatt közkedvelt a sportolni vágyó kislányok körében. Talán így lesz ez majd Sümegen is!

A veszprémi szinkronúszók után a sümegi sportolók vették át a főszerepet a medencében. 24 kisdiák élhette át az úszás örömeit az I. sümegi úszóversenyen.

Az átadó napján a leány és fiú tanulók vegyes, 4 fős csapatokat alkotva gyorsúszásban és mellúszásban mérték össze erejüket.

A most rajtkőre álló tanulók többsége először versenyzett ebben a sportágban és ekkora publikum előtt. A jutalom nem is maradt el. Sok-sok tapsot, biztatást és legfőképpen egy négyszeres olimpiai bajnok kézfogását vihették haza emlékül, no és az arany, ezüst és bronzérmeket. Ám ezen az alkalmon kivételesen nem a helyezések voltak a legfontosabbak.

Tehát 2018. április 5-e, úgy kerülhet be a város történelemkönyvébe, hogy megvalósult egy régi álom, elkészült a Sümegi Tanuszoda.

A létesítményt a Nemzeti Sportközpontok működteti majd. Információink szerint most mától kezdve 30 napos, úgynevezett terheléses üzemmód következik, ezalatt a balatonfüredi tankerülettel együttműködve az iskolások szervezetten már használhatják. A nagyközönség pedig ezután veheti majd birtokba. A nyitva tartásról és jegyárakról természetesen tájékoztatjuk majd nézőinket.