Közösségek hete


„Együtt lenni, együtt tenni jó” hívószóval nyitotta meg kapuit a Közösségek hete országos rendezvénysorozat május 7-én. A programhoz kapcsolódva Sümeg város is sok, színes közösségi „akciót” valósított meg.

 

Fotókiállítás

„Fedezd fel!-Fotózd le!” címmel fotópályázat került meghirdetésre, melyre 18 alkotótól, több mint 70 db szép, izgalmas kompozíció érkezett be a Kisfaludy Sándor Emlékházba. A kezdeményezés célja az volt, hogy felfedezzük Sümeg város sokszínűségét, rejtett szépségeit, melyeket a mindennapokban nem veszünk észre. A felhívás nem csak sümegi és vidéki, hanem a fővárosi fotósok fantáziáját is megmozgatta. A kiállítás 2018. június 16-ig tekinthető meg.

Fogadj örökbe egy mesekönyvet!

– így hangzott az a felhívás, melyet a sümegi Gyermekkönyvtár szervezett a közösségek hetében. Az egyéni örökbefogadók mellett, szervezetten, alsó tagozatos osztályok is érkeztek. A gyermekek nagy élvezettel válogattak a kicsit megsárgult lapú, de tartalmában értékes könyvek közül.

 

Ifj. Vasuta Gábor könyvbemutatója

A Városi Könyvtár emeleti könyvtártermében május 9-én Ifj. Vasuta Gábor természetfotós mutatta be Életöröm című könyvét, melynek célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelemre.

Madárdalos természetismeret

Május 10-én a Művelődési Központ madárdalos udvarán ünnepelték (4., 5. osztállyal) a Madarak és Fák Napját. Ez alkalomból Varga Júlia – madármentő mesélt számtalan érdekességet az odúlakó és fészekrakó madarak életéről. Megismerték a gyerekek Pirit, a Julcsi által megmentett, csodás színekben pompázó gyurgyalagot és megsimogatták a három hetes, itt-ott még pihés balkéni gerlét. Megtudták miért és hogyan gyűrűzik a madarakat, és azt is, hogyan hűti magát a gólya. Élményekben, ismeretekben gazdag délelőttöt töltöttek együtt a gyermekek és szervezők egyaránt.

Séta a történelmi köveken

Csütörtökön (május 10.) helytörténeti séta keretében barangolhatták be Sümeg belvárosát az érdeklődők, Sümegi Kata – Sümeg és Térsége TDM idegenvezetőjével. Az előadásban városunk földrajzi, geológiai, történelmi előzményeiről hallhattunk információt. Kata alaposan felépített, átlátható előadása élmény, és egy élvezetes utazás volt a résztvevőknek.

 

 

 

 

 

 

Együtt könnyebb!

A hét zárásaként pedig az „Együtt könnyebb” kerekasztal beszélgetés során az Éltető Balaton-Felvidékért Egyesület mutatkozott be a Kisfaludy Emlékházban. Beszámoltak az Egyesület tevékenységéről, a benyújtott Leader pályázatokról, majd a beszélgetést követően, helyi termék kóstolóval kínálták a résztvevőket.

Köszönjük mindenkinek, aki részese volt a közös szervezésnek és az értékes programoknak!

 

Oszkai Réka