Elindultam szép hazámból


Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze vendégeskedett a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. A közönség megtekintette a róla készített portréfilmet majd Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője beszélgetett a Sümegről elszármazott művésszel. Most rövid híradásunk következik, mai magazinunkban pedig megnézhetik a hosszabb interjút és a találkozó részleteit.

Miller Lajost nagyon várták a sümegiek. Különös szeretet és tisztelet övezi személyiségét az itt élők körében. A Nemzet Művésze örömmel vállalta a sümegi találkozást. Az itt megélt évek alapozták meg emberi tartását, nagy ívű sikeres pályafutását- vallomása szerint.  

A Művelődési Központ programjának megvalósításában Oszkai Réka, az emlékház szakmai vezetője vállalt kezdeményező szerepet. Tót Endrével és András Ferenccel, a város híres személyiségeivel is szívélyes barátságot ápol, nagyra értékelve Sümeghez való kötődésüket.

Egy helybéli tehetség kezdte a programot, szimbolizálva tán – a szervezők jóvoltából -, hogy a fiatal Miller Lajos is itt, e színpadon énekelt először.

Ez alkalommal került sor az Elindultam szép hazámból című portréfilm bemutatására, melyet a Magyar Művészeti Akadémia készíttetett a Kossuth-díjas művészről. A forgatások mátraaljai lakóhelyén valamint Sümegen történtek.

A művésszel való beszélgetést  Juhász Judit koordinálta. Sok éves kapcsolat fűzi a művészhez, akit elsőként választottak a 2011-ben – Makovecz Imre kezdeményezésére –  létrejövő Magyar Művészeti Akadémia tagjainak sorába. Miller Lajos akkor már a Magyar Állami Operaház örökös tagja volt.

A filmben elhangzó gondolatok, előadás részletek megérintették a közönséget. Fiatalok és idősebbek egyaránt átadták magukat a zene élvezetének. A Sümegről induló és világhírnevet szerző Miller Lajos példaszerű életútjának megismerését ajándékként élhették meg a jelenlévők. A baráti hangulatú beszélgetés pedig tovább emelte az est különlegesen felemelő hangulatát. Óriási élmény volt betekintést nyerni a Nemzet Művészének életébe, élvezni szerény, barátságos közelségét.