Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján


A Nemzeti Összetartozás Napján a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban gyűltek össze az emlékezők. Rendhagyó történelem órát hallgathattak meg, melynek során végigkövették a történelmi eseményeket Szarajevótól Trianonig. Végh László polgármester hangsúlyozta, 1920. június 4-e Magyarország gyásznapja. Szólt a békeszerződés következményeiről és kiemelte a ma élők kötelességét a nemzeti összetartozás napjával kapcsolatban.

Nemzeti imádságunk teremtette meg a magasztos hangulatot a 98 évvel ezelőtti trianoni békediktátum megkötésének évfordulóján szervezett megemlékezésen. Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések részeként a háborúban vesztes Magyarország új határait ez a  dokumentum határozta meg. Ennek révén veszítette el hazánk területének jelentős részét, az ott élő magyarokat és gazdasági erejét.

A város polgármestere megemlékező gondolataiban megalázónak nevezte a békeszerződést, és súlyos következményeit hangsúlyozta, melyek nagymértékben hatottak további történelmünkre. Sok szempontból még ma is Trianon örökségét szenvedjük el – mondta.

Hazátlanná tett a trianoni döntés sok millió hű és becsületes embert. Viszont ma, 2018-ban abban biztosak lehetünk, hogy más ez az emléknap, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Hiszen 2010 óta ez már a nemzeti összetartozás napja is- folytatódott a beszéd.

Az emlékezőknek a békeszerződés előtti történelmi hátteret a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület elnöke foglalta össze. Katona szemmel, mint mondta, hiszen közel 3 évtizedes szolgálat van mögötte. A monarchia haderejének tevékenységét és a háború elvesztéséhez vezető utat vázolta.

Korabeli fényképek megmutatásával, kordokumentumokkal, a szemben álló erők lehetőségeinek összehasonlításával szemléltette előadását. A nézőtéren helyet foglaló, többségében iskolások így rendhagyó történelemórán vehettek részt.

A város vezetői és képviselői a megemlékezést követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit a háborús hősök emlékművénél.