A Sümeg-Dabronc Gyermek leány csapata részt vett Szegeden a MARKOVICS KUPA elnevezésű emléktornán.


 
A többnapos torna előtt pénteken indulnunk kellett. Hangulatos utazás után elfoglaltuk szállásunkat , berendezkedtünk , majd egy kihagyhatatlan séta keretében megnéztük az ikonikus , gyönyörű  esti kivilágításban  a DÓM épületét , s környékét .
Készülve a másnapi megmérettetésre korán tértünk pihenőre. Első verseny nap a csoport mérkőzésekkel telt . Kezdés a patinás budapesti MTK csapatával. Meggyőző teljesítménnyel meg lett első győzelmünk. Majd a Dunakanyar , Szolnok és Szombathely csapata is megtapasztalta milyen játszani egy felkészült , lelkes győzni akaró csapat ellen . Minden csoport mérkőzést megnyerve vártuk a másnapi keresztjátékot egy másik csoportbeli csapattal .  Kecskemét 1. csapata  szintén szeretett volna bekerülni a legjobb négy közé , viszont mi úgy gondoltuk , nekünk van ott helyünk.. S ezt be is bizonyítottuk .  Következett az elődöntő . A sors furcsasága , hogy ismét Kecskemét lett ellenfél , de már 2-es számú csapatuk .  De ez a nap nem a “hírös” városé volt …döntős a SÜMEG -DABRONC !  A döntőben Gödöllő várt reánk .  A fogadóirodák nem mertek állást foglalni , egyforma esélyt adtak mindkét csapatnak. Ezt teljes mértékben igazolta , ami a pályán történt ..   fej – fej mellet haladva , az ország legszínvonalasabb utánpótlás tornájának döntőjéhez méltó mérkőzést láthatott a publikum .
Azt mondják :” az ezüst is szépen csillog ” , ez így igaz ,, Meg kellett hajolni a jobb , és szerencsésebb napot kifogó Gödöllő előtt . A lányok megérdemlik a maximális dicséretet , mert érett , fegyelmezett , taktikus játékot mutattak az egész torna alatt . Folytatjuk a felkészülést és a megkezdett OGYB versenysorozatot.