VI. ZSÓFIA NAPOK 2018. MÁJUS 12. 15. 16.


Változatos, érdekes programokkal emlékeztünk névadónkra, Kompanik  Zsófiára.

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is 3 naposra terveztük az ünnepet. Az első nap – követve Kompanik Zsófia és Ramassetter Vince példáját- a jótékonyságról szólt. A szülőkkel közösen jótékonysági futást szerveztünk az óvoda javára. Az első alkalommal szervezett rendezvény sikeres és eredményes volt. 116 versenyző nevezett a meghirdetett 4 különböző hosszúságú és nehézségű pályára.  A második napon május 15-én, Zsófia névnapján tartottuk meg az ünnepi megemlékezést. A köszöntőben hallhattak a gyermekek és a meghívott vendégek a névadó jótékony cselekedeteiről és kora óvodai nevelésének körülményeiről. Ez a nap minden évben jó alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak az intézményeknek, vállalkozóknak, civil szervezeteknek és magánembereknek, akik segítik, támogatják intézményünket. Az ünnepi műsor elején a Szegedy Róza Nőikar három tavaszi dallal köszöntötte az ünnepet. Őket követte a Csiga csoport szintén tavaszi összeállítása, melyben versekkel, dalokkal és körjátékokkal lepték meg a közönséget. Az ünnepség végén egy közösen énekelt dallal adóztunk Kompanik Zsófia emlékének.

A harmadik napon „tűzoltó bemutatóra” hívtuk a gyermekeket. A bemutató egyben tűzriadó gyakorlat is volt, melynek az óvodások és a bölcsődések is szereplői voltak. A gyermekek, még a legkisebbek is nagyon fegyelmezetten, rendben igyekeztek elhagyni az épületet, ahonnan a szituáció szerint tűz keletkezett. A tűzoltók valósághűen beöltöztek a védőruhájukba, magukra vették a védőfelszereléseket és bemutatták, hogy mit kell tenniük tűz esetén. A gyakorlat befejezését követően minden gyermek beszállhatott a tűzoltóautóba és megfigyelhette annak felszerelését.

A Zsófia napok programjai során a gyermekek jól érezték magukat, sok ismeretet és érdekes, maradandó élményeket szereztek.

Hujber Jánosné
óvodavezető