Megnyitotta kapuit a szakképző iskola Sümegen


Jó pár évtized után újra elindult a sümegi szakképzés a 2018/19-es tanévben. Megtörtént a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti épület felújítása, korszerűsítése, ez ad helyet az új oktatási formának.  Az iskola a Pápai Szakképzési Centrumhoz tartozik, az Acsády Ignác Szakképző Iskola sümegi tagintézményeként működik. Ebben az első tanévben egy osztály indult el, kétféle szakiránnyal: asztalosokat és eladókat képeznek.

Néhány hónap telt csak el azóta, hogy elindult az építkezés, az iskolának helyet biztosító épület átalakítása, felújítása. Szeptember 3-ára, az ünnepélyes tanévnyitóra a kivitelező, a Sümegi Közszolgáltató Kft. át is adhatta a szakképző iskolának, a diákok birtokba vehették. Tágas, világos szaktantermeket alakítottak, ki, modern bútorokkal szerelték fel és számítástechnikai labor is a tanulók rendelkezésére áll.

Végh László, a város polgármestere az ünnepélyes tanévnyitón büszkeségének adott hangot. Hangsúlyozta, óriási dolog egy új intézmény, egy új iskolatípus megnyitásán részt venni.

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt átélhetem, és a köszönettel kezdem, mert ez valóban egy rövid idő alatt elvégzett beruházás és hatékony együttműködés volt a Pápai Szakképzési Centrum és önkormányzatunk között. Sümegen régi álom valósult most meg, mintegy 40 éve szűnt meg városunkban a szakképzés, azóta nélkülöztük ezt. ”

Sokan hiányolták az elmúlt évtizedekben – iparos emberek, vállalkozók, hogy nagy szükség lenne szakképző helyre – fogalmazott a város vezetője. Szakemberekre napjainkban egyre fokozottabb igény van.

Kiemelte Végh László polgármester, hogy a város jövője szempontjából nagy jelentősége van az oktatás fejlesztésének.

„Egy város rangját meghatározza oktatásának színvonala. Sümegen négy év alatt eljutottunk oda, hogy a teljes sprektum megtalálható az intézményeket tekintve – az óvodától az általános iskolán, a szakképzésen, a gimnáziumon át – a főiskoláig. Erre nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, hogy Sümeg jövőjének egyik záloga, erős alapköve ez. Bízom benne, ezekkel az iskolákkal hosszú távon megalapoztuk Sümeg jövőjét.”

A Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója, Sági István az együttműködés hatékonyságát hangsúlyozta:

„A ma érvényes szakképzési rendszerben, ahol a szakképzési centrumokhoz csatlakozott iskolák regionális lefedettséget próbálnak biztosítani a szülőknek, illetve az általános iskola nyolcadikosainak, nem tudnak létezni a helyi települési vezetők, önkormányzatok, vállalkozások pártolása nélkül.”

Ma különösen nagy a kereslet a jó szakemberek iránt, a vállalkozások, a cégek keresik a jó munkaerőt. Olyan szakmákat oktatnak majd ebben az intézményben is, amelyekkel a végzett diákok el tudnak helyezkedni, jó megélhetést biztosító szakmákat tudnak megszerezni.

A főigazgató köszönetét fejezte ki az épület felújítását végző Sümegi Közszolgáltató Kft. vezetőjének, munkatársainak. Minden készen áll ahhoz – folytatta -, hogy az oktatás elkezdődhessen.

A tanévnyitó ünnepség után a diákok átvehették könyveiket, és el is indult az első tanítási nap. Vadonatúj környezetben, korszerű felszerelések használatával, remélhetőleg sok- sok sikerrel.