Káptalanfán járt az iskolarendőr


A Sümegi Rendőrőrs munkatársa a helyi általános iskolában tartott baleset-megelőzési foglalkozást.

A Sümegi Rendőrőrs munkatársa 2020. január 29-én tartott előadást és interaktív foglalkozást a káptalanfai általános iskola alsó és felső tagozatos tanulóinak. A nap témái a közlekedési szabályok és azok betartásának fontossága voltak. A gyerekek a rendőrrel közösen játékos formában elevenítették fel tudásukat az egyes szabályokról és a közúti jelzőtáblák jelentéseiről.

A kicsik a foglalkozás során megtanulták többek között azt is, hogy miért nagyon fontos a láthatóság, különösen az őszi és a téli időszakban. Az előadó felhívta figyelmüket az észlelhetőséget segítő eszközökre, illetve hangsúlyozta a láthatósági mellény használatának fontosságát, hiszen a jól láthatóság segíti a járművezetőket a korai észlelésben, ez pedig életet menthet.

Az iskolarendőr elmondta, hogy amennyiben lehetséges, gyalogosan mindig a járdán közlekedjenek, településen kívül pedig az úttest bal oldalán, szemben a forgalommal, az útpadkán haladjanak.

A gyermekek a nap végén a jó láthatóságot elősegítő eszközöket kaptak ajándékba.

 

                                                                                                   Juhász Kinga r.a.

                                                                                               megelőzési főelőadó

                                                                                           Tapolcai Rendőrkapitányság