FŐBB ESEMÉNYEK A SÜMEGI KOMPANIK ZSÓFIA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDÉBEN


FŐBB ESEMÉNYEK A 2019/2020-AS NEVELÉSI ÉV

ELSŐ FÉLÉVÉNEK IDŐSZAKÁBAN,

A SÜMEGI KOMPANIK ZSÓFIA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDÉBEN

 

„A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre Elpárolog, ha minden nemzedék Újra meg újra meg nem szerzi magának”

                                                                                                                        /Kodály Zoltán/

Azt a feladatot kaptam, hogy beszámoljak óvodánkban történt eseményekről. Megpróbáltam azokat felidézni, amelyek a legérdekesebbek voltak, de tudom, hogy a hétköznapok is rejtenek kincseket. Köszönöm a Sümeg Városi Televízió dolgozóinak, hogy mindig jöttek, amikor hívtuk őket és beszámoltak, tudósítottak a velünk történtekről! Mindig szívesen néztük, olvastuk a színvonalas összefoglalókat!

2019. szeptember 16.: „KRESZ park az óvodában”sikeres önkormányzati pályázat keretében valósult meg ez a rendezvény. A gyermekek biztonságtudatos közlekedésre nevelését erősítette az óvoda udvarán kialakított pálya, melyen a gyermekek gyakorolhatták a közlekedés szabályait. Nagy álmunk, hogy egy ilyen pálya megépülhessen az óvoda udvarán, hogy a gyermekek védett környezetben ismerkedjenek meg a közlekedés szabályaival. Ezzel a gyermekeink udvari mozgáslehetősége is bővülne, és gazdagítanánk a szabadban eltöltött játékidőt.

Elnyertük a Boldog Óvoda címet a 2019/20-as tanévre vonatkozóan!

2019. szeptember 23-án: Évnyitó szülői értekezletet tartottunk óvodásaink, bölcsődéseink szüleinek először összevontat, majd a csoportokban. A hagyományoknak megfelelően délutáni különfoglalkozásokat szerveztünk az idén is a nagycsoportos és középsős gyermekek számára: Bozsik foci, hittan, játékos labdatorna, kézműves foglalkozás, zene-ovi, judo, néptánc, stb.

Megünnepeltük Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapját, a Szállást kérő róka című mese dramatizálásával örvendeztették meg a gyerekeket az óvodapedagógusok. Nagyon jól sikerült előadás volt! A szereplő óvodapedagógusok: Vargáné Szita Beáta, Szántó Ferencné, Lentsné Gáspár Hajnalka, Bécsiné Ruzsa Krisztina, Balogh Ildikó, Végh Istvánné.

Állatok világnapjáról is megemlékeztünk az óvodai és bölcsődei csoportokban.

 Az Állatok világnapjához kapcsolódóan Ovi-Mozit /3D-ben/ szerveztünk a csoportszobában, fantasztikus élményt jelentett a kicsiknek és felnőtteknek egyaránt.

Óvodánk minden évben megemlékezik a jeles napokról. Október 1-jén a Zene világnapját ünnepeljük. Ezen alkalomból a városi zeneiskola több helyszínen rendezett koncertet. A rendezvényen több óvodai csoportunk is részt vett, gyermekeink nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. Köszönjük a zeneiskola tanárainak, igazgatójának, gyermekeinek a meghívást!

A Szüreti mulatságot ebben az évben a Katica csoport szervezte az intézményben. A műsor végén a „Sümegi Néptánc” együttes tagjai mutatkoztak be, egy közös tánccal zártuk ezt a vidám délelőttöt. Felkészítőik: Bécsiné Ruzsa Krisztina, Végh Istvánné, Sedlák Anna.

2019. Október 7-én, nevelési évünk első galéria megnyitójára került sor, meghívott vendégünk Tarsolyné Farkas Erika bőrdíszműves volt. A galéria szervezői a Csiga csoportos gyerekek, felkészítőik: Vargáné Szita Beáta, Lentsné Gáspár Hajnalka, Vágusz Viktória.

Vidám hangulatú, nagy létszámú, lámpás felvonulással ünnepeltük november 11-én Márton napját az óvodában. Zsigmond Péter vezette fel a népes menetet püspöknek öltözve, Belényesi Barnabás volt a meghívott művész, a jókedvet még a finom zsíros kenyér és a tea is segítette. Köszönjük a Szülői Szervezet segítő közreműködését!

A mézes reggelihez ebben az évben is csatlakoztunk, a mézes kenyér és a mézes tea elfogyasztásával, valamint a gyerekek számára a mézkóstoltatással sikeressé és „mézessé”tettük ezt a napot!

2019. November 16-án került sor az idei Jótékonysági bálra, melyet a Szülői Szervezet szervezett, köszönjük a támogatást a gyermekek nevében! Bevételünket a csoportszobában a gyermekek székeinek felújítására, a tárgyi felszereltség gyarapítására fordítjuk! Honlapunkon megtekinthetők a támogatók!

Egészséghéten ismét tartottunk egy nyílt napot, ahol a szülők is részt vettek a délelőtti programon. Ezen a napon még délután is hívtunk 2 vendéget, Bakos Gergő mentőápoló azokról a problémákról beszélt, amelyek az óvodában is veszélyt jelenthetnek. Havasi Krisztián a mézfogyasztás jótékony hatásairól, a méhészetről tartott előadást, vetítést, melyet délelőtt a gyermekek is láthattak. Nagyon élvezetes, hasznos előadásokat hallottunk.

Minden nap volt valami élménygazdagítás, ilyen volt az is, amikor a védőnőink, Lendvay Zsófia és Varga Fanni beszélgettek a gyermekekkel az egészséges életmód szokásairól.

December 2-án a Ramassetter Iskola meghívására a nagycsoportos gyermekek a Mikulás-kupán mozoghatták ki magukat, majd a mozgást követően találkoztak a Mikulással, aki megjutalmazta őket a tornán nyújtott teljesítményükért. Köszönjük szépen az iskola meghívását, a gazdag programokat, a vendéglátást!

December 3-án, a Maci csoport kapta a lehetőséget, hogy a gyerekek együtt utazzanak a Mikulással és segítőivel, a krampuszokkal. Az eseményre már előtte héten kaptak a gyermekek meghívót, melyen szerepelt, hogy a Mikulásvonaton felszállóként 1 ezüst dió a jegy ára.

December 6-án pénteken idén is nagy izgalommal várták az óvodás gyermekek a Mikulás érkezését. A találkozást komoly készülődés előzte meg. Már november végétől kedves Mikulás-váró versikék, dalok csendültek fel, és a gyermekek rajzain, barkácsolásaik folyamán előkerültek a jó öreg Mikulást felidéző formák, képek. Közösen feldíszítettük a csoportszobát, a folyosókat, ablakokat, a polcokon megjelentek a Mikulás mesekönyvek. A galériából sem maradhattak ki ezek a kedves tárgyak, amelyek a Mikulást idézték fel. Köszönjük a kollégáknak is, akik feldíszítették! Két „Mikulás” segített, Zsigmond Péter az alsó folyosón, Piszter Csaba a felső folyosón levő csoportokban lepte meg a gyermekeket. Nagyon boldog Mikulás ünnep volt a Kompanik Zsófia Óvodában és Bölcsődében!

December 7-én a Cirmi csoport verses-dalos összeállítását hallhatták az érdeklődők a második városi Adventi gyertya gyújtása alkalmából. Felkészítőik: Varga Károlyné óvodapedagógus, Bódisné Sárdi Anikó pedagógiai asszisztens, Papp Ferencné dajka néni.

Cirmi csoport még ellátogat és műsorával megajándékozza az Idősek otthonában élőket is. Köszönjük nekik!

December 11-én, Adventi hangversenyen vettek részt az óvoda gyermekei az óvoda tornatermében. Az ünnepi dallamokat a helyi zeneiskola növendékei és tanárai többféle hangszeren szólaltatták meg.

December 12-én az óvodapedagógusok „A Mikulás sapkája” c. mesét adták elő a gyermekeknek. Takács Zsuzsanna, Császár Gizella, Czafit Laura, Papp Lászlóné, Varga Károlyné közreműködésével.

December 18-ra karácsonyi, családi barkácsolásra hívtuk a szülőket. 19-én karácsonyi ünnepi köszöntőre hívta meg minden csoport a szülőket és a nyugdíjas kollégákat.

Idén is részt vettünk, az Adventi forgatagban,  jótékonysági vásárra készültünk.

Köszönöm Sümeg Város Önkormányzatának támogatását, az óvodapedagógusok és a nevelőmunkát segítő kollégáim munkáját, a szülőkét, akik aktív közreműködése gazdagította tevékenységeinket, közösségi eseményeink színvonalas megrendezését!

 

Papp Lászlóné
óvodavezető-helyettes