23. Vártámadás


23. alkalommal szervezte meg a Ramassetter Általános Iskola a hagyományos vártámadást. Az iskola valamennyi felső tagozatosa részt vett ezen, osztályonként csapatokat alkotva, valamint 16 vendégcsapat is érkezett az ország különböző településeiről. Korabeli ügyességi játékokon vettek részt, totót oldottak meg, valamint kis előadással is készültek. A legnagyobb sikere pedig a szabadban főzött paprikás krumplinak volt.

Jöttek, vonultak a vártámadás résztvevői hosszú sorokban, mondhatnánk, hogy ellepték a várkertet és a szabadtéri arénát, annyian voltak, mint a törökök…

A vártámadás ezúttal is nagy sikert aratott a diákok körében, jelmezeik is elárulják, mennyi gonddal, felkészüléssel várták ezt a napot.

Elsőként Kücsük Mehmed pasa kért engedélyt a vár alatti letáborozáshoz, Papp Imre várkapitány örömest adta meg ehhez hozzájárulását – így indult a nap története. Ezt követően a város polgármestere is köszöntötte a nagy létszámú gyermekhadat, s aztán elkezdődött a sok állomásból álló küzdelem – az első díj elnyeréséért.