Somlótól – Sümegen át – Badacsonyig a Ramassetter Borúton


Somlótól – Sümegen át – Badacsonyig a Ramassetter Borúton

 

Ramassetter Vince személye az összekötő kapocs e bortermő vidékek között, mely területek összefogását tervezi a Sümeg és Térsége csapata a 2017-es év folyamán. E tematika mentén sok kulturális és borászati programmal készülünk, kapcsolódva a város hagyományos eseményeihez, a Gesztenyevirág Fesztiválhoz és a Jakab Napokhoz is.

 

A tematikus út összeállításának ötletét a tavalyi Jakab Napokon tártuk a széles közönség elé: a rendezvényen Egly Márk méltatta a nagy előd, Ramassetter Vince érdemeit. Mindazokról a jótékony vállalásokról és úttörő vívmányokról, melyek nevéhez fűződnek, nem lehet elégszer hallani. Ramassetter Vince szerzett először világhírnevet a balatoni bornak világversenyeken (pl. 1862-ben Londonban, 1866-ban és 1873-ban Bécsben), ő volt a Balaton-felvidéki szőlősgazdák termékeinek legjelentősebb felvásárlója és exportőre, megteremtette a lehetőségét a palackozott borok forgalomba hozásának („RAMASSETTER SÜMEG” feliratú üvegbutellák), kiépítette a borkereskedelmet Európa-szerte. Büszke szülővárosa elhatározta, hogy újraéleszti Sümeg város Atyjának jó hírnevét. A híres sümegi lokálpatrióta, szőlő- és borkereskedő személyes történetének széles körű megismertetése és a korabeli sümegi polgári miliő megidézése áll a Ramassetter Borút megalkotóinak fókuszpontjában.

 

A május 5-7. között megrendezésre kerülő III. Gesztenyevirág Fesztivál nyitónapján Somló – Sümeg – Badacsony Tematikus Bornap keretében sétáló kóstolót szervezünk a Palota Pincénél.Ez a programelem is egy állomása lesz annak a vállalásnak, melynek célja a Ramassetter-névvel fémjelzett borkereskedelmi vívmányok bemutatása egy tematikus út létrehozásán keresztül. A Ramassetter Borút éltetésével, történelmi hagyományaink újraélesztésével a helyi termelőket, szolgáltatókat, kulturális attrakciókat, valamint a kulturált borfogyasztást is népszerűsítjük.