Sok vizet iszom, ebben hiszek


Sok vizet iszom, ebben hiszek

A 76 éves Tom Jonesnak esze ágába sincs lassítani: jelenleg is új albumon töri a fejét, július 14-én pedig Veszprémben koncertezik. A világ egyik legnépszerűbb énekese tavaly jelentette meg az emlékiratait is, és nem bántuk, hogy már a telefoninterjú előtt kikötötte, nem a magánéletéről és a színpadra dobált bugyikról szeretne beszélgetni, mert így kiderülhetett, tökéletesen emlékszik ötven évvel ezelőtti dátumokra és lemezekre is.

Hogyan oldja meg, hogy a koncertjein azok is megkapják a magukét, akik csak a nagy slágerekért mennek, de közben ne ugyanazt a műsort játssza éveken keresztül?

Játszom új és régi dalokat is egyformán. Most Veszprémben is lesz Delilah, lesz Sex Bomb, lesz Green Green Grass of Home, meg What’s New Pussycat, tehát semmi nem marad ki. Csak ezzel az új zenekarral kicsit más hangszerelésben szólalnak majd meg, és ettől még érdekesebbek lesznek. Csodálatos zenekar kísér, bármit el tudnak játszani, csak vannak számok, amikben mondjuk a fúvósok nem játszanak, így ők addig pihenhetnek. Épp ezért azt tehetem, amihez kedvem van.

Több mint ötven éve van a zeneiparban. Hogyan tudta ennyiszer újra kitalálni magát?

Úgy, hogy olyan az énekhangom, hogy nagyon sokféle dalt el tudok énekelni. Nem korlátozom magam egyetlen stílusra, mert lehetne mondani olyan énekeseket, akik ezt csinálták, aztán ahogy az a stílus kiment a divatból, az ő karrierjüknek is annyi volt. Én viszont nyitott vagyok bármire, és képes vagyok alkalmazkodni, sokféle dalt énekelek a mai napig, és ez visz engem előre. Sok stílusban kipróbáltam magam, volt olyan, ami bejött, és persze akadt olyan is, ami kevésbé. De ezt a kockázatot vállalni kell, én soha nem akartam biztonsági játékot játszani.

Ha már a hangja került szóba, hogyan sikerült ötven év fokozott igénybevétel után is ilyen formában tartani?

A legfontosabb, hogy sok vizet iszom, nagyon hiszek benne, hogy a dehidratálódást kell elkerülni. És persze amennyire lehet, igyekszem egészséges maradni, mert a hangszálakra egy sima megfázás is veszélyt jelenthet, ezért mindent bevetek, hogy ezeket elkerüljem. Ebben hiszek, és a vízivásban.

index