Pályázatok rovat


Pályázatok rovat

Rovatunkban tájékoztatást nyújtunk a városunkat érintő fejlesztésekről, nyertes és folyamatban lévő pályázatokról.

Megnyílt a Paktum iroda

A TOP-5.1.2.-15-VE1-2016 – 00002 azonosító számú „Helyi foglalkoztatási együttműködések Sümeg- és Devecser járásokban” elnevezésű pályázatunk keretében Paktum Irodát avattunk 2017. március 13-án.

A programon megnyitóján Végh László, városunk polgármestere összefoglalta a pályázat fontosságát, aktualitását.  dr.Györkös Nikoletta, a Sümeg Járási Hivatal vezetője a projekt térségi jelentőségéről, céljáról, a térségi foglalkoztatottság és humán erőforrás fejlesztés erősítéséről és  megyei foglakoztatási paktumhoz való kapcsolódási pontokról beszélt. Az általános, átfogó célok bemutatását, Kovács Szilvia, partnerségi koordinátor összefoglalója követte. Ismertette a „Paktum”-hoz kapcsolódó, folyamatban lévő szakmai előkészítő tevékenységeket, az önkormányzati-, vállalkozói- és civil szféra bevonásának lehetőségeit és a munkaerőpiaci igények feltérképezésének jelenlegi állását.

Innovatív fejlesztések a városunkban

Papp Zoltán Tamás főépítésszelbeszélgettünk városunk jövőjéről.

  • Városépítészeti séták Veszprém megyében rendezvénysorozat

Március 8-án, a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája, a Magyar Urbanisztikai Társaság és Sümeg Város Önkormányzata szakmai napot tartott.

Fabacsovics Zoltán megyei főépítész kezdeményezésre 2015-ben indult el a„Városépítészeti séták  Veszprém megyében” rendezvénysorozat, melynek célja megyénk településeinek bemutatkozása, építészeti értékeinek feltárása és népszerűsítése. A sümegi rendezvényen a szakmai résztvevők előadásokat hallgathattak városunk jelenéről és jövőjéről, az egymásra épülő fejlesztési programokról. Kiemelt téma volt a most igazán aktuális településképi arculati és örökséggazdálkodási feladatok áttekintése.

Délután városi sétán vehettek részt az érdeklődők, Papp Zoltán Tamás városi főépítészvezetésével. A séta a Várkertben kezdődött, ahol az Arénát, a Várcsárdát és a Kocsimúzeumot tekintették meg. Ezután a Ferences templom, a Püspöki Palota udvara majd pedig a Kisfaludy Sándor Emlékház felé vezetett a túra, majd a Plébánia templomban ért véget.

  • Készül Sümeg Településkép Arculati kézkönyve

A szakmai konferencia egyik fontos témája volt a településkép arculati kézikönyv elkészítése. Papp Zoltán Tamás főépítészelmondta, hogy ez kötelező, ugyanakkor örömteli és izgalmas feladat, amit a szakma és a közösség bevonásával kell megvalósítani.

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény egyik legfontosabb, gyakorlati megvalósulást segítő eszköze a Településképi Arculati Kézikönyv. A kézikönyv építészeti szemléletformáló célt szolgál és megalapozza a településképi rendeletet. A dokumentum a települési környezet megjelenését meghatározó jellemzőket és elvárásokat foglalja össze, melyet a települési önkormányzat normatív határozata mellékleteként fogadja el. A kézikönyvet az önkormányzat a nyilvánosság bevonásával a település teljes közigazgatási területére kell, hogy elkészítse.

A kézikönyv elkészítéséhez műhelymunkákat és fórumokat szervezünk, melyek időpontjáról városunk internetes portáljain adunk tájékoztatást. Kérjük a lakosság, az érdeklődő közösség, civil szervezetek, szakmai partnerek együttműködését.

  • Partnerség

Folyamatos az együttműködés városunkban a habüveg granulátumot előállító üzemmel. Ezen összefogás eredményeként az innovatív fejlesztések hatására városunk, európai mércével is modern, korszerű hőszigetelés fellegvárává válhat.

Ezen erőfeszítéseket hazánk Kormánya a GINOP- 1.2.1-15 programon keresztül is hathatósan támogatja, jelentős mértékben hozzájárulva a törtüveg feldolgozó és habüveg granulátum gyártó üzemek létrehozásához. A technológiai berendezések gyártása már megkezdődött, a szükséges infrastrukturális fejlesztések várhatóan 2017. április hóban indulnak meg. A fejlesztés során 2×1.100 m2 es könnyűszerkezetes csarnok épül meg mintegy 5000 m2-es manipulátor térrel és kültéri tároló silókkal. A fejlesztések tervezett befejezése 2017 októbere, ezt követi a mintegy 3 hónap próbaüzem. Az üzemszerű termelést 2018 februárjától kívánják megindítani.

Oszkai Réka