Öregdiák találkozó


Öregdiák találkozó

 

A „Sümegi Öregdiákok Baráti Köre” május 12-én tartotta tavaszi találkozóját Budapesten a Budapest Szállóban /Körszálló/. Sümegről nyolc öregdiák és négy tanuló utazott a rendezvényre.

A meghitt eseményen 42-en vettek részt. Külön köszöntötték Stach Mártont, aki nagyapja és édesapja tagságát viszi tovább tiszteletbeli tagként.

Az összegyűlteket a Baráti Kör titkára Simon István: A sümegi vadgesztenyék című versével köszöntötte, amivel meghatározta a délután hangulatát.

A közelmúltban elhunyt öregdiákokról /dr.Bölcskey Imre, Kapiller Gyögyné Handler Mária,Lenner István, Novák Beáta, Kulcsár Ildikó, Szunics Ferenc, Zimits Erzsébet/ főhajtással emlékeztek. Simon Vince tanár úr temetése egybeesett a találkozó időpontjával, így Nagy Miklós tanár, öregdiák búcsúbeszéde egyidőben hangzott el a sümegi temetőben és Budapesten.

Végh László Sümeg polgármestere, öregdiák adott tájékoztatást a város eredményeiről a sikeres pályázatokról, azok megvalósításáról, a főiskola helyzetéről.

Tobakné Bella Mária alelnök a gimnázium jelenéről, a nevelő-oktató munka eredményeiről számolt be.

Antal Dóra 11.C osztályos tanuló országos I. díjas pályamunkáját  ismertette „A Sarvaly forrás vízének vizsgálata” címmel.

Lugosi Csenge Anna 9. osztályos tanuló új könyvét /Hullahopp karika/ mutatta be.

Kaiser Mihály elnök érdekes diaképes beszámolót tartott Sanghaj sümegi és magyarországi vonatkozásairól.Beszélt arról, hogy Zoób Kati divattervező, a „sümegi lány” jelentős szerepet töltött be az ázsiai divat világában, hogy került oda, és miért nem maradt ott.

Hugyec László építész tevékenységét Sanghajban 60 hatalmas épület, felhőkarcolók fémjelzik.

Végül Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem című versét adta elő kínai nyelven.

Tobakné Bella Mária alelnök köszöntötte a találkozón először résztvevő Ujlaki Tibort és feleségét.Ujlaki Tibor Megkésett napló című kötetét az iskolának, a résztvevőknek  ajándékozta, beszélt diákéveiről, az 1956 utáni megpróbáltatásairól, hálás szívvel gondolt sümegi tanáraira. /Kiss Károly, Farkas Piroska, Erhardt Lajos, Kovács Géza…/

A találkozó végén az elnök felhívta a figyelmet az őszi ünnepségre, 160 éves lesz a gimnázium, kérte a támogatást, ajánlást tett közzé. Az iskolai könyvtár fejlesztése folyamatos, Szabó Dezső kötetekkel bővül, és Miller Lajos Kossuth-díjas operaénekes felvételeivel  a könyvtár zenei tárát is kialakítják amiben aktívan részt vesz a művész úr.

Kaiser Mihály megosztotta a jelenlévőkkel az 1904.jún.15-én kelt szerződés másolatát, ami a végzett diákok baráti körének megalakulására vonatkozik.

A „hivatalos” program után hosszan tartó kötetlen beszélgetés vette kezdetét, ahol a múlt /iskolai emlékek/  jelen/egészségi állapot/ jövő /unokák/  körül forgott a szó.

 

Varga Istvánné Bakos Margit ÖDBK titkár