„Nyuszis-mesés” foglalkozás a gyermekkönyvtárban


Március 23-án délelőtt „Nyuszis” foglalkozásra érkezett az 1. T osztály a gyermekkönyvtárba. A mozgás- és memóriafejlesztő játékot követően a gyerekek meghallgatták és eljátszották A nyulacska harangocskája című mesét. A mese nélkülözhetetlen a gyermekek egészséges személyiség fejlődése szempontjából. Általa gazdagodik fantáziájuk, szókincsük. A mese segíti, hogy hosszabban és kitartóan tudjanak valamire figyelni, abban elmélyedni.  Benedek Elek láncmeséje próbára tette a mesélő és a mesét hallgató gyerekek emlékezőtehetségét, de a kis iskolások ügyesen idézték vissza, mutogatták el, az egyre bővülő cselekvéseket. Azonosultak a mesében szereplő fával, aki nem adta vissza a harangocskát, a fejszével, aki nem vágta ki a fát, a köszörűkővel, aki nem fente meg a fejszét…

Az együtt hallgatás, együtt játszás élménye segítette értelmezni, befogadni a hallottakat, elmélyítette a szövegélményt.

A foglalkozás, a mese feldolgozása és az állatos kvízek kitöltése után, a húsvéti nyuszi történetét megismerve, kézműves tevékenységgel ért véget.  A szorgos gyerekkezek alatt a műanyag kanalak, bájos, szalvétaszoknyás, hosszú fülű húsvéti nyuszikká alakultak át. A gyerekek az általuk készített nyúlanyóval és a könyvtárból kikölcsönzött olvasmányokkal – a mielőbbi viszontlátás ígéretével – indultak vissza az iskolába.

A jövő héten szeretettel várjuk a másik elsős osztály diákjait is, hogy nyuszis játékokkal, mesével, kézműveskedéssel hangolódjunk a közelgő húsvéti ünnepekre.