Keszthelyi kirándulás


Keszthelyi kirándulás

2017. május 31-én, szerdán kirándulást szerveztünk az iskolába készülő nagycsoportosok számára Keszthelyre. Reggel a vasútállomáson gyülekeztünk, majd a menetrend szerinti járattal utaztunk Keszthelyre. A vonatozás mindenki számára nagy élményt jelentett, főleg azoknak, akik először ültek vonaton. Az utazás nagyon vidáman telt, örömmel nézték az elsuhanó tájat, jókedvű dalokat énekeltünk. A megérkezést követően elsétáltunk a partra, ahol leültünk és a gyermekek elfogyaszthatták, az otthonról hozott reggelijüket.

Ezt követően sétahajózásra indultunk a „Hableány” nevű történelmi emlékhajó fedélzetén. Az időjárás szerencsére nagyon kedvező volt, így a szép napsütéses időben kb. 30 perces úton nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Érdeklődve figyelték a hajót, a hullámokat, a hajós személyzet induláskor- és kikötéskor ellátott feladatait.

A hajózás után birtokba vehették a gyermekek a parti sétány melletti játszóteret. Igyekeztek minél több játékot kipróbálni, azokat is amelyek egy kicsit nagyobb kihívást jelentettek. Mindenki megtalálta a számára legjobban tetsző játékot.

A hosszú játszadozás után a város felé vettük az irányt és felsétáltunk Keszthely főterére, ahol minden kisgyermek fagylaltot kapott.

Ezt követően a maradék időben még kipróbálhatták a főtéri játszóteret is.

Kicsit elfáradva, de ugyanakkor jó kedvvel indultunk vissza az állomásra. A hazafelé vezető úton felelevenítettük az élményeket, énekeltünk, s többen is megállapították, hogy ez egy szuper kirándulás volt, és hogy legközelebb is jöjjünk el.

Kustos-Gersits Anita